Kényszermunka

2021.11.10. 15:31

Nagykállói csicska: istállóban élt és rendszeresen verték

Istállójába költöztette és dolgoztatta a sértettet – kényszermunka miatt bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. november 10-én a kényszermunka bűntette miatt indult eljárásban 2022. március 10-ig elrendelte G.S. gyanúsított bűnügyi felügyeletét. Ez idő alatt a férfi Nagykálló közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, köteles távol tartani magát a sértettől és meghatározott időközönként jelentkeznie kell az illetékes rendőrkapitányságon is.

A megalapozott gyanú szerint a nagykállói férfi 2020. májusában egy gondnokság alatt álló ismerősének kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírta őt arra, hogy hozzá költözzön és ott elvégezze a ház körüli takarítást, ellássa állatait. A férfi a sértettet az istállójában szállásolta el. A későbbiekben a gyanúsított rendszeresen bántalmazta őt annak érdekében, hogy a munkáját elvégezze, jövedelmét elvette és csak ennivalót, cigarettát adott neki.

2020. november 22-én a sértett nem megfelelően végezte el munkáját, ezért a gyanúsított több alkalommal testszerte megütötte, megrúgta őt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került. Ekkor a gyanúsított a sértettet autójába ültette, majd a korábbi lakóhelyére szállította, ahol az utcán kitette és magára hagyta.

A gyanúsított büntetett előéletű és jelenlegi tette akár 15 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel is büntethető. Ezek alapján a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a gyanúsított elszökne vagy elrejtőzne, valamint a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, ezért szükségesnek és indokoltnak látta kényszerintézkedés alkalmazását a férfival szemben. Tekintettel azonban arra, hogy a nyomozás több mint egy éve folyamatban van, a bíróság az eljárás ezen szakaszában nem tartotta szükségesnek az ügyészségi indítvánnyal egyező legsúlyosabb kényszerintézkedés – letartóztatás – elrendelését vele szemben.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője tudomásul vette, de az ügyészség letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.

- Dr. Resán Dalma, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában