Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.11.10. 09:26

Társkeresőn szedte áldozatait a Szabolcs megyei asszony

A rendőrök elfogták a csalással gyanúsított házaspárt.

Fotó: illusztráció: shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves nő és férje tizenötmillió forintot csalt ki áldozataiktól. Az asszony 2021. június elején egy társkereső oldalon megismerkedett egy férfivel, majd különböző kitalált történetekkel pénz kért tőle. A férfi több alkalommal is küldött pénzt, összesen mintegy 850 ezer forintot.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei asszony álnéven további hat férfitől is ezzel a módszerrel csalt ki pénzt. A nő, miután a társkeresőn megismerkedett áldozataival, munkahelyének megszűnésére, fodrászvizsgára, utazási- és szervizköltségre, bírságokra hivatkozva több alkalommal kért pénzt tőlük. Férjének bankszámlaszámait adta meg, amelyre hét sértettől összesen tizenötmillió forint érkezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a 36 éves férfit és feleségét, akiket 2021. november 2-án lakcímükön elfogtak. Az újpesti nyomozók kétmillió forint értékben foglaltak le autót, elektronikai cikkeket, zálogjegyeket, valamint ékszereket, amelyeket a gyanú szerint a bűncselekményből szerzett vagyonból finanszíroztak. A rendőrök a fürdőkád beépített szerelőnyílása mögött találták meg az elrejtett, feltehetően a bűncselekmények elkövetésénél használt mobiltelefonokat.

Az újpesti rendőrök a házaspárt őrizetbe vették, és hétrendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férj nem tett vallomást, de felesége elismerte a bűncselekmény elkövetését, és tényfeltáró beismerő vallomást tett. A nő ellen ugyanilyen csalások miatt országosan több rendőrkapitányság is nyomozást folytat.

A rendőrök előterjesztést tettek a pár letartóztatásának indítványozására, amelyet azóta a bíróság elrendelt.

- Budapesti Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában