Nyíregyháza

2021.11.19. 08:24

Videó: teljesen részegen próbált hazajutni a férfi Nyíregyházán – ráadásul autóval

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a férfit, aki az egyik helyi presszóban nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd gépkocsijával megpróbált beállni a társasházi lakásának udvarára.

Forrás: ügyészség

A férfi idén június közepén egyik nap délután egy helyi presszóban italozott, sört és rövid italt fogyasztott. Ezt követően gépkocsijába ült, és belvárosi lakására indult. Ittassága miatt a forgalommal szemben közlekedett az utcájukban, noha az utca elején „Behajtani tilos” tábla van.

Hazaérve nehézséget okozott neki beparkolni a társasház udvarára, amit észleltek az utca lakói, és egyikük videófelvételt készített az eseményekről. A közelben lakók értesítették a rendőrséget is, a járőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, majd előbb szondát fújattak a vádlottal, utána pedig vér-és vizeletvételre előállították a kórházba.

A gyanúsítotti kihallgatáson a férfi tagadta azt, hogy ittasan vezetett volna, azzal védekezett, hogy kizárólag azt követően fogyasztott alkoholt, hogy a társasház udvarára beparkolt. Ezt a védekezést nem csak a videófelvétel, hanem a nyomozás során kirendelt orvosszakértő is megcáfolta, és azt állapította meg, hogy a vádlott vérében 2,6 ezrelék alkoholkoncentráció volt a vezetéskor, amely súlyos fokú ittas állapotnak felel meg.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől. Vezetői engedélyét egyébként a rendőrök már a helyszínen elvették a férfitól.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában