Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.12.23. 10:06

Halálos bántalmazás egy Szabolcs megyei szociális otthonban

Végzetesnek bizonyult a felek közötti veszekedés.

KM

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint a 35 éves vádlott és a 74 éves sértett megyénk egyik szociális otthonában éltek – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő. 

Az idén április 28-án éjjel a sértett a szobája ajtajánál, a vádlott pedig a folyosón vele szemben állt. Kiabáltak, veszekedtek egymással, majd a vita során a vádlott a sértettet két kézzel, nagy erővel ellökte. Ettől a sértett hanyatt esett és combcsonttörést szenvedett. Azonnal kórházba szállították, másnap meg is műtötték, azonban a tartós fekvéstől kétoldali tüdőgyulladást kapott, és alig két héttel a bántalmazás után elhunyt. 

Felfüggesztett börtön 

A vádlottat a nyomozás során elmeorvos-szakértők vizsgálták, akik megállapították, hogy nagymértékben korlátozva volt abban, hogy felismerje tettének következményeit, illetve hogy ennek megfelelően cselekedjen. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat. 

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik. 

 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában