Nyíregyháza

2022.01.27. 16:29

Fényes nappal szólították le a 13 éves lányt a belvárosban

Sajnos már régebben is volt példa rá, hogy a gyerekeket megpróbálták becsalogatni idegenek az autóikba Nyíregyházán.

CSA

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Talán nincs nagyobb félelme a serdülő kislányt nevelő szülőknek annál, mint hogy gyermeküket az utcán leszólítják, inzultálják, és olyasmire akarják – jobb esetben csak szép szóval, hízelgéssel – rávenni, amitől egész életében óvták. Éva, egy nyíregyházi anyuka nemrégiben a Facebookon tette közzé, hogy 13 éves lányát fényes nappal, a belvárosban szólították le egy fekete autóból, miközben a könyvtárból tartott haza. A húsz év körüli férfi megkérdezte tőle, hogy hazavigye-e. „Természetesen nemet mondott, de akinek ilyen korú lánya van, vagy egyáltalán ilyen korú gyereke, beszélgessen vele erről otthon” – tanácsolta akkor ismerőseinek. Posztja után megkereste Évát a rendőrség egyik munkatársa, beazonosították a helyet és az időpontot, hogy a hatóság visszanézhesse a kamerafelvételeket. Megjegyezte: lehet, hogy egy tapasztalatlan fiú rosszul sikerült ismerkedési kísérlete volt, de eléggé megijesztette a kislányát. 

 

Szerencsére nem túl gyakori 

 

Az eset kapcsán megkerestük a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályát. Dr. Kovács Attila alezredes kérdésünkre elmondta: a rendőrség kiemelten kezeli a gyermek- és kiskorúakkal kapcsolatos jelzéseket. 
– Szerencsére nem túl gyakoriak az olyan bejelentések, melyek arról számolnak be, hogy ismeretlenek szólítanak le, zaklatnak kislányokat. Nagyon fontos, hogy a szülők tudatosítsák gyermekükben: ne álljon szóba idegenekkel, ismeretlenektől ne fogadjon el ajándékot, és semmiképpen sem üljön be az autójába. A gyermek a lakóhelye és az iskola között mindig egy megszokott útvonalon közlekedjen – lehetőleg jól kivilágított és nem elhagyatott szakaszon –, amit előzetesen már közösen bejártak a szülővel. Esténként pedig beszélgessenek, kérdezzék meg, mi történt vele aznap, így tudomást szerezhetnek arról, ha például idegenek szólították le – sorolta az osztályvezető. 

 

Kérjenek segítséget! 

 

– Amennyiben az utcán egy ismeretlen akar vele beszédbe elegyedni, hagyja ott, s ha van a közelben rendőr, szóljon neki, szükség esetén pedig kérjen segítséget a környezetében lévőktől, menjen be egy közeli üzletbe vagy más olyan helyre, ahol többen is tartózkodnak, és jelezze, hogy nem érzi magát biztonságban. Ha tudja, hívja fel a szüleit telefonon, számoljon be a történtekről, illetve értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon – tette hozzá dr. Kovács Attila, s megjegyezte: az elsők között kell megtanítani a gyermeknek azt is, hogy ha egyedül van otthon, ne engedjen be a lakásba idegeneket. 

 

"Mondtam neki, mindjárt otthon leszek"

 

– Sajnos már régebben is volt példa rá, hogy a gyerekeket megpróbálták becsalogatni idegenek az autóikba. Körülbelül húsz évvel ezelőtt, amikor ötödik osztályos kislány voltam, velem is előfordult – mesélte lapunknak neve elhallgatását kérő olvasónk. – Egy tízperces sétára laktam az általános iskolától, Nyíregyháza családi házas övezetében. Ilyen csekély távolságot ennyi idősen már egyedül is megtehettem, így kísérő nélkül jártam iskolába és onnan haza is. Az utcánk egy keskeny földút volt, nagyon ritkán jártak rajta autók. Emlékszem rá, amikor egyszer hazafele tartottam, és megállt mellettem egy kocsi, a sofőr pedig letekerte az ablakot, és kérdezgetni kezdett. 
– Annyira meglepődtem, hogy eszembe se jutott, hogy ne válaszoljak – tette hozzá. – Főleg arra volt kíváncsi, hogy mennyi idős vagyok, mindig egyedül járok-e haza, és messze lakok-e. Mondtam neki, hogy nem, és mindjárt hazaérek. Ekkor megkérdezte, hogy elvigyen-e, és biztatott, hogy szálljak be az autójába. Többször is nemet mondtam, mire az illető megunta, felhúzta az ablakot, és elhajtott. Felnőtt fejjel is ijesztő bele­gondolni abba, mi lehetett az autós célja. Talán csak azért nem volt erőszakosabb, mert mondtam neki, hogy mindjárt otthon vagyok. Amikor otthon elmeséltem, hogy mi történt, édesanyám nagyon megijedt, és a lelkemre kötötte, hogy soha senkihez ne szálljak be, hasonló helyzetben pedig kiabáljak segítségért. Ezután jó ideig egy valamivel hosszabb, ám forgalmasabb útvonalon jártam iskolába, így nagyobb biztonságban éreztem magam. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában