Sziréna

2022.01.23. 10:16

Rablás és testi sértés miatt felelnek a nyírmihálydi férfiak

Vonaton támadtak meg egy fiút, a nyírbátori rendőrök egy napon belül elfogták őket.

Illusztráció: Shutterstock

Illusztráció: Shutterstock

A rendőrségre 2022. január 19-én érkezett bejelentés, hogy egy Debrecenből Mátészalkára közlekedő személyvonaton az egyik utast két ismeretlen tettes bántalmazta, és miután értékeit megszerezték, a nyírmihálydi megállóhelyen leszálltak a vonatról. A rendőrök haladéktalanul a nyírbátori vasútállomásra siettek, az érkező vonathoz.

 

A tinédzser korú fiú elmondta, hogy egyedül utazott a vonaton, amikor két, számára ismeretlen fiú belekötött, vegzálni kezdték. Békésen próbált kitérni a további atrocitás elől, ezért elhagyta addigi helyét, és a másik vagon felé vette az irányt. A két ismeretlen azonban utánament, és a két vagon között mindketten nekiestek, testszerte ütötték-rúgták. A fiú, hogy a további bántalmazást elkerülje, bőröndjét, hátizsákját, kabátját hátrahagyta és visszament korábbi ülőhelyére. Később próbált visszamenni a két vagon közé a holmijáért, de támadói megakadályozták abban, hogy az értékeihez hozzáférjen. Becsukták az ajtót, és addig nyomták, míg a vonat a nyírmihálydi megállóhelyen megállt, és az orvul megszerzett értékekkel együtt leszálltak. Eltulajdonították a fiú kabátját, bőröndjét, és hátizsákját, amelyekben benne volt laptopja, mobiltelefonja, iskolai és személyes iratai, és tárgyai, ruhaneműi.

Fotó: police.hu

A rendőrök haladéktalanul megkezdték a nyomozást a két ismeretlen elkövető mielőbbi azonosítása és kézrekerítése érdekében. A rendőrök egy napon belül, 2022. január 20-án lakóhelyükön elfogták a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét. G. A. 21 éves és L. Sz. 21 éves nyírmihálydi lakosokat rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.         

 

A rendőrök bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták G. A. gyanúsított szüleit, akik a nyomozás adatai szerint közreműködtek a fiúk által elkövetett rablás bűncselekményből származó tárgyak értékesítésében, és megsemmisítésében a büntetőeljárás, a bizonyítás meghiúsítása érdekében. A bőröndöt elégették, a telefont összetörték, a hátizsákot pedig eladták az egyik szomszédjuknak. Otthonukban sértetlen állapotban az eltulajdonított laptopot és ruhaneműket foglaltak le a rendőrök - olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában