Bűnügy

2022.01.21. 11:26

Rendőröket szidalmazott a részeg nő Nyíregyháza belvárosában

Becsületsértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a középkorú nő ellen, aki tavaly ősszel Nyíregyháza belvárosában ittasan szidalmazott és sértegetett két rendőrjárőrt, akik hozzá mentőt hívtak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A nő 2021 szeptemberében az esti órákban Nyíregyháza belvárosában italozott, ahol erősen ittas állapotba került, ezért a pultos - férfivendégek segítségével - őt a közeli buszmegállóba kiültette, majd tartva attól, hogy bűncselekmény áldozata lesz, értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrjárőrök a nőt igazoltatták, majd közölték vele, hogy ittassága miatt hozzá mentőt hívnak. 

 

Ezen a vádlott felháborodott és a járőröket hosszú percekig hangosan kiabálva szidalmazta és becsületsértő kifejezésekkel illette, és az egészségügyi ellátásnak sem akarta alávetni magát.

 

A vádlott a közrend fenntartásában részt vevő rendőröket lealacsonyító kifejezésekkel illette, ezért az ügyészség vádat emelt ellene. Vádiratában arra tett indítványt, hogy a Járásbíróság bocsássa próbára  - közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában