Járási Ügyészség

2022.03.18. 11:41

Forgalommal szembe sétált a 41-esen, ez lett a vége!

Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat az ügyészség egy férfivel szemben, aki tavaly májusban, késő este, a 41-es számú főúton, a forgalmi sáv közepén szándékosansan szembe sétált a forgalommal, ezzel veszélyeztetve a közlekedők biztonságát.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A középkorú férfi 2021 májusában este 10 óra körüli időben gyalogosan közlekedett a 41. számú főút lakott területen kívüli szakaszán Apagy felől Levelek irányába. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kiment a forgalmi sáv közepére, a forgalommal szembe fordult, és kezeit széttárva folytatta közlekedését.

 

Ezzel egyidőben a főúton személygépkocsival szabályosan közlekedett a sértett, amikor észlelte a forgalmi sáv közepén a járművétől kb. 50 méterre sötét ruházatban, fényvisszaverő mellény nélküli lépkedő vádlottat. Azért, hogy az ütközést elkerülje vészfékezett, és a személygépkocsit hirtelen balra kormányozta. A gépjármű ugyan megcsúszott, azonban ellenkormányzással sikerült visszatérnie a saját forgalmi sávjába, majd az útpadkán megállni. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

 

A vádlott a közlekedők biztonságát veszélyeztette felelőtlen magatartásával, ezért az ügyészség vádat emelt ellene. Bűnösségéről a Nyíregyházi Járásbíróság fog döntést hozni.

 

- Dr. Borsodi-Buss Emese, helyettes sajtószóvivő -

Címkék#bíróság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában