Nyíregyháza, Nyírtelek

2022.03.01. 10:09

Ketten haltak meg a szabálytalan előzés miatt Nyírteleknél

A vádlott édesanyja és annak barátnője halt meg a balesetben.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A vádlott édesanyja és annak barátnője halt meg abban a balesetben, amely 2020. december 22-én történt a 38-as számú főúton Nyíregyháza és Nyírtelek között.

 

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a fiatal nő gépkocsijával a fenti napon délután Nyíregyháza irányából tartott Nyírtelek felé, gépkocsijában utasként szállította az édesanyját és annak barátnőjét. Ugyanebben az időben közlekedett a vádlottal szemközti irányból szabályosan Nyíregyháza felé egy kamion 80 km/h óra sebességgel. A vádlott megpróbált megelőzni egy előtte haladó teherautót, de tévesen mérte fel a szemből jövő kamion távolságát. Áttért a szemközti sávba, majd amikor látta, hogy ütközni fog a kamionnal, ennek elkerülése végett balra kormányzott, de frontálisan belecsapódott a szintén fékező kamionba.

 

A vádlottal utazó édesanyja olyan súlyos sérüléseket szenvedett a baleset következtében, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a másik utasát kórházba szállították életveszélyes sérülésekkel, ahol néhány héttel később elhunyt. A balesetben a vádlott is megsérült, de időközben már felgyógyult.

 

A baleset azért következett be, mert a vádlott úgy kezdte meg az előtte haladó teherautó előzését, hogy a szemközti sáv már nem volt szabad, abban szabályosan közlekedett egy kamion. A kamion vezetője semmilyen szabályt nem szegett meg, a balesetért az ügyészség szerint kizárólag a vádlott felelős. Elkerülhette volna a balesetet a vádlott abban az esetben, ha félbeszakítja az előzést, visszasorol a saját forgalmi sávjába, amihez elegendő lett volna csupán a gázpedálról levennie a lábát, mert a gépkocsi így is megfelelően lelassult volna.

 

Amennyiben a vádlott a bíróságon beismerő vallomást tesz, és nem ragaszkodik a tárgyalás megtartásához, akkor az ügyészség szerint egy év és négy hónap fogházbüntetésre kell ítélni, továbbá három évre eltiltani a járművezetéstől.

 

Az ügyben döntést a Nyíregyházi Járásbíróság fog hozni.

 

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában