Nyíregyháza

2022.03.11. 14:00

Kis nyírségi faluból egy ausztriai bordélyházba

A férfi előbb pornófilm forgatását ígérte egy fiatal nőnek, majd prostitúciós munkára vitte egy osztrák bordélyba.

KM

Fotó: Shutterstock

Emberkereskedelem bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a férfit, aki előbb pornófilm forgatását ígérte egy fiatal nőnek, majd prostitúciós munkára kivitte egy osztrák bordélyházba – az ügyről dr. Szilágyi László, a főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta lapunkat. 
 


Kedvet kapott hozzá 

 


A vádirat lényege szerint a vádlott 2019-ben börtönben ült, egy zárkatársának pedig felajánlotta, hogy szabadulásuk után úgy segítene neki pénzt keresni, hogy pornográf felvételeket készít róla és az élettársáról, amit majd az interneten jó pénzért elad. Ennek kapcsán a vádlott többször beszélgetett zárkatársának élettársával telefonon, amit hallott a sértett is, mert ott lakott a nőnél. A sértett is kedvet kapott a pornófilm forgatásához, mert nehéz anyagi körülmények között élt, nem volt lakása, gyermekét pedig nevelőszülők nevelték, és így próbált pénzhez jutni. 
Nyíregyházán találkozott a vádlott a nővel, és elmondta neki, hogy valójában nem filmforgatásról szól a munka, hanem prostituáltként kellene dolgozni egy ausztriai bordélyházban. Egyik alkalommal a sértettet a lakásán is felkereste, ahol az élettársa jelenlétében közölte vele, hogy a bordélyban keresett pénz felét tarthatja meg magának, a többi pedig a bordélyház üzemeltetőihez kerül. 


A fiatal nő nem látott más kiutat, ezért elvállalta a munkát, a vádlott pedig gépkocsijával 2020 januárjában kivitte Ausztriába, ahol átadta a bordélyház vezetőjének. A sértett 500 euró előleget kapott a bordélyház üzemeltetőjétől, de a pénzt a vádlott magához vette, majd hazautazott Magyarországra. 
 


Nyomozást indítottak 

 


A nő egy hétig két osztrák bordélyban is dolgozott prostituáltként, majd a rossz munkakörülmények miatt feljelentette az üzemeltetőt az osztrák rendőrségen, ahol nyomozást indítottak emberkereskedelem miatt. 


A megyei főügyészség szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy a nehéz sorsú sértettet Ausztriában kizsákmányolják a prostitúciós munka során, azonban éppen e célból szállította külföldre. Az ügyészség a vádiratban azt kérte a bíróságtól, hogy ha a vádlott beismerő vallomást tesz, akkor 2 év börtönre ítélje és kobozza el a bűncselekményért kapott 500 eurót is. Az ügyben a Nyíregyházi Törvényszék hoz döntést – tudtuk meg dr. Szilágyi Lászlótól. 

 

Borítókép: shutterstock

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában