Bűnügy

2022.03.30. 11:20

Lopni hordta kisfiát, verte élettársát a dombrádi férfi - őrizetbe vették

A gyanú szerint egyik fiát, és annak barátját lopás elkövetésére is rábírta a családfő.

Fotó: Shutterstock

A Kisvárdai Rendőrkapitányság Dombrádi Rendőrőrse kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást J. E. 31 éves és élettársa H. A. E. 38 éves dombrádi lakosok ellen. A három gyermeket nevelő pár a megalapozott gyanú szerint súlyosan megszegte szülői feladataikból eredő kötelességüket, és ezzel veszélyeztették a kiskorúak értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését.

Az eljárás adatai szerint az anya a gyermekeivel szemben olyan megengedő, elhanyagoló bánásmódot alkalmazott, amely a három kiskorú gyermek pszichés állapotára és személyiségfejlődésére is negatívan hatott. A 31 éves apa a nyomozás adatai szerint 2021. decemberében több alkalommal követett el lopás bűncselekményt közösen 13 éves fiával, és annak szintén 13 éves barátjával, akiket rábírt arra, hogy tartsanak vele. Emellett élettársát gyermekeik előtt rendszeresen bántalmazta, szidalmazta, becsületében szóban és tettlegesen is többször megalázta.

A dombrádi rendőrök az anyát három rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával, míg az apát négy rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett, folytatólagosan elkövetett lopás vétség, és kapcsolati erőszak bűntett elkövetésének gyanújával hallgatták ki.

Az anya szabadlábon védekezhet, az apát a rendőrség őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.

A rendőrség intézkedett a 15 éves, 13 éves, és 6 éves fiúgyermekek ideiglenes elhelyezésére - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Címkék#dombrád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában