Nyíregyháza

2022.03.11. 10:42

Telefonon rendeltek a vásárlók - nem először kapták el a nyíregyházi dílert

Kábítószer kereskedelem miatt emelt vádat az ügyészség azzal a nyíregyházi férfival szemben, aki tavaly szeptemberi elfogásáig ismerőseinek rendszeresen, haszonnal értékesített marihuánát.


A középkorú férfi évek óta kábítószer fogyasztó, marihuána típusú kábítószert fogyaszt. Részben saját magának, részben pedig azért, hogy a bódító anyagot ismeretségi körében értékesítse, 2021 januárjától hetente vásárolt nagyobb mennyiségű drogot, majd annak egy részét elfogyasztotta, a fennmaradó részét pedig haszonnal alufóliába kicsomagolva adagonként tovább értékesítette.

 

A vásárlók a vádlottól a kábítószert telefonon rendelték meg, majd az elkészített adagokat rövid időn belül személyesen át is vehették.

 

A nyomozók a vádlott lakóhelyén több csomagban marihuána típusú kábítószert, az értékesítéshez használt digitális mérleget, kábítószer kereskedelemből származó készpénzt foglalt le, valamint több vásárlót is igazoltattak, miután a férfi lakásáról távoztak a megvásárolt droggal.

 

 

A kábítószer terjesztő férfi korábban is volt már büntetve ugyanilyen bűncselekmény miatt, ezért az ügyészség vele szemben hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabására, közügyektől eltiltásra és - a gazdagodás erejéig - vagyonelkobzásra tett indítványt vádiratában.

 

 

Címkék#marihuána

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában