Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.05.27. 20:00

2000 gyermek- és fiatalkorú eltűnésével kapcsolatos ügye volt megyénk rendőreinek

A főváros mögött az országos rangsor élén végeztünk.

BM

A bántalmazó családi légkör is szökésre késztetheti a gyereket |Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

– Soha nem mondjuk a bejelentőnek, hogy várjon 24, 48 vagy 72 órát, hátha addig előkerül a csemetéje, rokona. Nincs várakozási idő, az a filmek világa, ez pedig a valós élet. És az amerikai mozikkal ellentétben szerencsére itt nincsenek fekete gyermekrabló kisbuszok, váltságdíjat követelő bűnözők – oszlat el egy hiedelmet dr. Kovács Attila alezredes, aki a május 25-ei eltűnt gyermekek világnapja alkalmából megerősítette, valamennyi esetben késlekedés nélkül azonnal megkezdődik a keresés. 

Ilyenkor minden perc számít, egyetlen esetben sem tudhatják, mi áll az eltűnés hátterében, s mint kiderül, tavaly több mint 2000 gyermek- és fiatalkorú eltűnésével kapcsolatos ügye volt megyénk rendőreinek, s ezzel sajnos a főváros mögött – újra – az országos rangsor élén végeztünk. A megyei rend­őr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta, a gyermek- vagy fiatalkori eltűnések 97-98 százalékban lakóotthonhoz köthetőek, ezért azok a rend­őrkapitányságok – Tiszavasvári, Nyírbátor, Mátészalka, Nyíregyháza – vizsgálják a legtöbb eltűnéses ügyet, ahol ilyen intézmény van. 

– A kétezer eset nem azt jelenti, hogy kétezren tűntek el, megtörténik, hogy valaki háromszor, de akár tízszer is megszökik, így a több mint 2000 ügy mögött 400-500 gyermek vagy fiatal van, s szerencsére legtöbbjüket néhány órán vagy pár napon belül meg is találjuk. A nevelők, szülők tudják, sejtik, hová mehettek – mondja dr. Kovács Attila. Kérdezni sem kell, az otthonból hazamennek. Oda, ahonnan nem egy esetben kiemelték őket, vissza a családhoz, ahol talán bántották, nélkülözniük kellett, mégis oda vágynak vissza, s talán azt remélik, jobbra fordul minden. 

Könnyű célpontok 

– A rokonok sok esetben biztatják, majd bújtatják is őket, ezzel nehezítve a rendőrség munkáját. Ez még mindig egy fokkal jobb, mint amikor a gyerek céltalanul csavarog, mert így könnyebben válik bűnözők célpontjává. Hazaszökésekre főként a 12 éven aluliak vállalkoznak, a tinédzsereket sok esetben a szerelem, a szebb és jobb élet ígérete csábítja, s ez utóbbinak vannak nagyon rossz végeredményei is. 

– A szerelemre vágyó lányok könnyen becsaphatóak, éppen ezért az emberkereskedelem kiváló célpontjai – jegyzi meg az alezredes, s minden ilyen eltűnéskor az okok között van, ami taszít, a lakóotthon légköre, a bezártság, a pénztelenség. A családban a szabályok, a bántalmazó, megfélemlítő, nyomasztó légkör. S ugyanilyen ok lehet, ami viszont vonzó, a szabad élet, a pénz, a kaland lehetősége – sorolja a bűnmegelőzési szakember. A tapasztalatokból pedig tudják a rendőrök is, az eltűnt, elszökött fiatalok nemcsak bűncselekmény sértettjei lehetnek, hanem sokszor elkövetőkké is válnak, mert az adott élethelyzetükből csak így látnak kiutat. Az ételért, italért fizetni kell, s ha nincs, akkor lopással, rablással lehet megszerezni, s még súlyosabb a helyzet, ha a fiatalnak valamilyen függősége is van. A lejtő meredek, nemcsak megállni nehéz rajta, hanem felfelé lépkedni is, ezért fontos, hogy ha lehet, el se induljanak a hamis illúziók felé. 

– A munkatársaim folyamatosan járnak ki a lakóotthonokba, gyermekvédelmi intézményekbe, előadásokat tartanak és országosan is példaértékű programokat szerveznek, hogy hasznos elfoglaltságot, célt adjanak a gyermekeknek, akik megmutathatják a tehetségüket is – utal a prevenció lehetőségeire a bűnmegelőzési osztály vezetője. 

Szégyen és félelem 

Megkerülhetetlen a család felelőssége, mert két-három százaléknyian mégis csak a szülői házból mennek világgá. A bizonyítványosztás idején többen döntenek úgy, hogy nem mennek haza, mert a szülők elvárásának nem tudtak megfelelni. A szégyen és a félelem rossz tanácsadó, de szerencsére ezek a gyerekek pár óra, maximum 1-2 nap után mégis csak hazamennek. Nagyon fontos a szülő és gyermek kapcsolata, aminek a bizalom az alapja, hogy mindent meg tudjanak beszélni, és figyeljenek egymásra. A beszélgetések lényeges hozadékaként a szülő megismeri gyermeke barátait, ismerőseit, s ha mégis megtörténik a baj, a rendőrség fontos információt kaphat arról, merre mehetett, hol lehet, történt-e olyan külső konfliktus az életében, ami miatt úgy érezte, mennie kell – magyarázza dr. Kovács Attila. 

Amennyiben 30 napon belül az illetékes kapitányság nem találja meg a gyereket, akkor a bűnmegelőzési osztályra érkezik a felterjesztés, 90 nap elteltével pedig a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központhoz (Nebek) is eljut az ügy. Amikor pedig kiderül, hogy a gyerek egy bántalmazó családból szökött el, a rendőrség, a gyermekvédelem vizsgálatot indít, s nem egy esetben ilyenkor kell meghozni azt a döntést, hogy a gyereket kiemelik a családból. 

Bárhonnan is szökjön meg a gyermek- vagy fiatalkorú, mindent megtesznek – rend­őrség, polgárőrség, mentőegyesületek, rokonok, ismerősök, nevelők – azért, hogy mihamarabb viszontláthassák az eltűntet. A Kék Vonal Eltűnt Gyerekek Segélyvonala lassan másfél évtizede várja a 116-000-s telefonszámon az eltűnt, szökésben lévő vagy szökést fontolgató fiatalok és az értük aggódó felnőttek hívásait, ahogy a helyi rendőrkapitányságok is hívhatóak, és személyesen a rendőrségen is meg lehet tenni a bejelentést, annak érdekében, hogy a gyermek minél hamarabb előkerüljön. 

Svájcból hozták haza őket

– „Sok pénzt keresünk majd euróban, ott sokkal könnyebb és jobb lesz élni.” Ez lebegett a fiúk szeme előtt, akik igen jól megszervezték a szökésüket az egyik gyermekotthonból. El is jutottak Svájcba, ám egy ottani kalauznak gyanúsak lettek a vonaton, az ellenőrzés során pedig kiderült, hogy „szökevények”, engedély nélkül vannak távol az otthonuktól. Értesítették a magyar rendőrséget, és a fiúk hazakerültek – említ egy példát arra dr. Szendrei-Kökényesi Anikó őrnagy, hogy egy jobb élet reménye mennyire csábító a tinédzserek körében. A bűnmegelőzési osztály helyettes vezetője azt mondja, sok fiatal kerget egy álmot, de reális ismeretek hiányában nem jobb, hanem sajnos rosszabb helyzetbe kerülnek, mint például azok a lányok, akik szerelmet vártak, de prostituáltak lettek, mert akkor, ott külföldön már nem volt más választásuk. Voltak, akiket Hollandiából, Belgiumból vagy Svájcból hoztak haza. 

Címkék#rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában