Tiszavasvári

2022.06.09. 15:00

Tiszavasvári rablás: Újabb két gyanúsítottat fogtak el (videó, fotók)

Egyiküket ezúttal is a TEK bevonásával.

Fotó: Rendőrség

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, tiszavasvári otthonában raboltak ki egy férfit 2022. május 24-én hajnalban. Az ügyben büntetőeljárást folytató Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben néhány napon belül azonosították és elfogták P.T.T. 33 éves siófoki lakost, aki a bűncselekmény végrehajtását megszervezte, valamint a Terrorelhárítási Központ bevonásával Cs. T. 45 éves nyíregyházi lakost, aki fegyverrel bement a házba és megszerezte a pénzt. A két gyanúsított letartóztatását a bíróság elrendelte, de a nyomozók munkája ezzel nem ért véget.

A Szabolcsi nyomozók 2022. június 8-án Taktakenézre és Pátyra szerveztek az ügyben újabb elfogásokat. Felkérésükre a Terrorelhárítási Központ munkatársai elfogták V. Z. 44 éves taktakenézi lakost, aki tippadóként, azaz felbujtóként vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Ő beszélt az anyagi gondokkal küzdő P.T.T.-nek a tiszavasvári házról, illetve meg is mutatta, hogy pontosan hol található, ahonnan akár tízmillió forintot is szerezhetnek.

Forrás: Rendőrség

S. Gy. 32 éves pátyi lakost azzal gyanúsítják, hogy az ő ajánlására vonta be P.T.T. az elkövetésbe Cs. T.-t, valamint ő is részt vett a rablás elkövetését megelőző terepszemlén a többi gyanúsítottal együtt.

Forrás: Rendőrség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a két újabb gyanúsítottat is kihallgatta, V. Z. taktakenézi lakost őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, S. Gy. szabadlábon védekezhet.

Forrás: Rendőrség

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában