Kisvárda

2022.07.20. 10:02

Felgyújtotta a kisvárdai várat, még videót is készített róla - Elfogta a rendőrség (frissítve)

Közel 50 millió forint rongálási kárt okozott.

Forrás: Rendőrség

Frissítés:

A tűzeset kapcsán sikerült megszólaltatnunk a Kisvárdai Várfürdő Fejlesztő Nonprofit Kft. projektmenedzserét.

Az önkormányzati tulajdonban lévő cég a várrekonstrukciós munkálatok megrendelője – tudtuk meg Bodrog Lászlótól, akit a keletkezett károkról kérdeztünk. A szakember elmondta, az új épületegységben található gázkazánok felrobbantak, aminek következtében megolvadt az ott található állványrendszer is.

–  A sarokbástya pincéjében tárolt szaniterek is berobbantak az óriási hőhatásra, illetve a toronyban is nagy tűz pusztított. Tiszta korom lett minden, pedig ez a rész már túl volt a rekonstrukción. A sajtóban eddig több találgatás is megjelent a keletkezett kár mértékével kapcsolatban. A pontos kárfelmérés még tart, most azt mondom, az ötven millió forintot fogja súrolni a helyreállítás költsége és az új légtechnikai eszközök beszerzése – közölte lapunkkal Bodrog László projektmenedzser. Hozzátette: a várrekonstrukció befejezését jövő tavaszra tervezték, azt viszont most még nem látják pontosan, hogy a tűzeset miatt ez a határidő kitolódik-e.

KM

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A rendőrségre 2022. július 18-án éjjel érkezett bejelentés, hogy a kisvárdai műemlékvédelem alatt álló várban, amelyen jelenleg felújítási munkálatokat végeznek tűz ütött ki. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltói a lángokat rövid időn belül eloltották, személyi sérülés és közveszélyokozás nem történt. A helyszíni szemle adatai szándékos gyújtogatás elkövetésére utaltak, ezért a Kisvárdai Rendőrkapitányság rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást rendelt el.

A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeképpen egy napon belül, 2022. július 19-én  azonosították és elfogták azt a 25 éves helyi lakost, aki a várban szándékosan, égésgyorsító gyúlékony anyag használatával tüzet gyújtott, és tettével közel 50 millió forint rongálási kárt okozott.

A kisvárdai nyomozók V. A. L. 25 éves helyi lakost elfogása után a rendőrkapitányságra előállították, és rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte. Tettét azzal indokolta, hogy magánéleti gondjai miatt az életét értelmetlennek érzi, rendszeresen fogyaszt alkoholt, a bűncselekményt is ittas állapotban követte el. Telefonjával videófelvételeket is készített a tűzgyújtásról, amelyeket önként megmutatott a rendőröknek. 

 

A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatása indítványozására.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában