Tragédia

2022.07.18. 09:43

Azt is tagadták, hogy balesetet szenvedtek! Halállal végződött a tiszavasvári buli!

Vádemelés a nagycserkeszi halálos baleset miatt.

Forrás: Ügyészség

Tagadja, hogy ő vezette volna a gépkocsit az a letartóztatásban lévő vádlott, aki 2022. február 6-án ittassága miatt halálos balesetet okozott Nagycserkesz közelében a főúton.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint a járművezetéstől éppen ittas vezetés miatt már korábban eltiltott férfi 2022. február 5-én éjjel 17 éves társával és a 25 éves sértettel gépkocsival Tiszavasváriba mentek szórakozni, ahol a vádlott és fiatalkorú társa alkoholt is fogyasztott. A gépkocsit a sértett vezette, mivel neki volt jogosítványa, illetve nem ivott alkoholt azon a napon. Éjjel 01 óra után a 36-os számú főúton indultak hazafelé, a sértett vezetett, aki Nagycserkesz közelében lesodródott az útról, ezért a vádlott – aki egyébként a gépkocsi tulajdonosa – ittassága ellenére átvette a vezetést, a sértett pedig az anyósülésen foglalt helyet. A biztonsági övet sem a vádlott, sem fiatalkorú társa, illetve a sértett sem kötötte be.

Nagycserkeszen keresztül Bujra tartottak, legalább 100 km/h sebességgel, de a megengedett legnagyobb sebesség ezen az útszakaszon 70 km/h volt. Éjjel 02 óra körül az eltúlzott sebesség és ittassága miatt a vádlott a gépkocsival megcsúszott a nedves úton, és átsodródott a szemközti oldalra, ahol az árokba hajtott, nekiütközve egy fának. A sértett kirepült a gépkocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A vádlott és fiatalkorú társa megúszták 8 napon belül gyógyuló kisebb sérülésekkel. Kimásztak a járműből, amikor éppen megállt egy arra közlekedő gépkocsi, melynek vezetője érdeklődött a baleset körülményeiről, az esetleges további sérültről. A vádlott és társa azt is letagadták, hogy a sértett a helyszínen lenne, de a tanú megtalálta a földön fekvő sértettet. Szeretett volna mentőt hívni, de a vádlott azt mondta, hogy ne hívjon. A vádlott agresszíven lépett fel a segíteni szándékozó tanúval szemben, aki erre beült a gépkocsijába, majd onnan telefonált a mentőknek, rendőröknek. A kiérkező mentőknek a tanú mutatta meg a helyszínt, a vádlott és fiatalkorú társa ekkor már elindultak Nyíregyháza irányába, 300 méterrel arrébb találták meg őket a rendőrök. Tagadták mindketten a rendőrök kérdéseire azt is, hogy balesetet szenvedtek, illetve hogy velük volt a sértett. Kis idő elteltével pedig már azt állították, hogy a gépkocsit a sértett vezette.

A vádlott közepesen volt ittas a baleset bekövetkezésekor, illetve a szervezetében kábítószert is találtak.

A fentieken kívül a vádlott egy másik bűncselekményt is elkövetett, mert 2021. október 6-án Demecserben figyelmetlensége miatt gépkocsival balesetet okozott, de elhagyta a helyszínt anélkül, hogy a balesetben érintett másik gépkocsi sérült vezetőjének segítséget nyújtott volna.

Az ügyészség a férfit ittas állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés bűntettével, két rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. Fiatalkorú társát pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétségével. Az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben a letartóztatásban lévő vádlott beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság 6 év börtönre ítélje, továbbá tiltsa el a közügyektől és a járművezetéstől. Fiatalkorú társa felfüggesztett fogházbüntetésre számíthat, ha beismerő vallomást tesz.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

- Dr. Szilágyi László, főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában