Nyíregyháza

2022.07.07. 10:46

Vissza kellett volna adni, helyette kukába dobta a nyíregyházi iskola laptopját az édesanya

A pandémia alatt több iskolában is laptopokat osztottak ki a diákok között.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A pandémia bizonyos időszakaiban az ország közoktatási intézményeiben távoktatást vezettek be, és azért, hogy a számítógéppel nem rendelkező gyermekek is megfelelően vehessenek részt az oktatásban, több iskolában is laptopokat osztottak ki a diákok között.

Véletlenül összetörték 

Így volt ez az egyik nyíregyházi iskolában is, ahol 2021 márciusában a gyerekek egy része 150 ezer forint értékű laptopot kapott. Az egyik 5. osztályos kislány helyett az édesanyja vette át az eszközt. Közölték vele, hogy a tanév végén a laptopot eredeti állapotában vissza kell adnia az iskolának. Ehhez képest az édesanya többszöri felszólítás ellenére sem juttatta vissza a számítógépet, majd egy idő után közölte, hogy véletlenül otthon összetörték, majd kidobták a kukába – az iskolának ezzel 150 ezer forint kára keletkezett. 

A sikkasztást azzal valósította meg, hogy a gépet nem adta vissza az intézménynek, hanem azt a kukába dobta, tehát azzal sajátjaként rendelkezett.

Felfüggesztett eljárás 

A nyomozás során az édesanya vállalta a kár megtérítését, amihez az iskola igazgatója is hozzájárult. Erre tekintettel az ügyészség az eljárást 6 hónapra felfüggesztette, a felek a közvetítő előtt állapodhatnak meg a kártérítésben. 

– Amennyiben az édesanya a jóvátételt teljesíti, az ügyészség megszünteti az eljárást – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában