Nyíregyháza

2022.10.01. 11:30

Milliós csalások telefonon keresztül

Volt, aki közel 5 millió forintot utalt át arra a számlalámra, amit a csalók megadtak.

Illusztráció: MW-archív

– A legjellemzőbb módszer az elmúlt hónapokban az volt, hogy a magánszemélyeket telefonon hívják fel ismeretlen személyek, akik a legnagyobb magyarországi bankok képviselőinek adják ki magukat. A csalók azzal a kitalált történettel tévesztik meg a gyanútlan sértetteket, hogy észlelték: veszélyben van a bankban elhelyezett pénzük, mert bűnözők megpróbáltak hozzáférni. Ettől az ügyfelek annyira megijednek, hogy szinte kérdés nélkül hajtják végre a csalók kéréseit.  

– Az elkövetők ugyanis felajánlják, hogy segítenek megmenteni az ügyfél bankszámláján elhelyezett pénzt, de ehhez azt át kell utalnia más bankszámlákra, mert csak ott lehet a jövőben biztonságban a pénz – mesélt az esetekről dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője és hozzátette: az ügyfelektől elkérik a bankszámláik és bankkártyájuk adatait, az azon lévő biztonsági kódot, illetve olyan titkos jelszavakat, amelyeket csak az ügyfelek ismerhetnek. A következő lépésben a gyanútlan ügyfél már csak azt látja, hogy a számlájáról több millió forintot is leemeltek, azaz átutaltak más belföldi vagy külföldi bankszámlákra az ő akaratán kívül.

Óriási haszonnal dolgoznak

– Az elmúlt időszakban a csalók válogatás nélkül tévesztettek meg diplomásokat, gyári munkásokat, nyugdíjasokat, pedagógusokat. Bárkiből lehet sértett, a csalók kifinomult módszerei, banki nyelvhasználatuk, összejátszásuk alkalmas arra, hogy szinte bárkit megtévesszenek. Az elmúlt időszakban 4,8 millió  forint volt a legnagyobb összeg, amit egy megtévesztett ügyfél utalt át a csalók által megadott bankszámlákra, de a legkisebb összeg is elérte az 1 millió forintot. Ebből látható, hogy nem kevés pénzről van szó, a bűnözők óriási haszonnal dolgoznak.

– Több sértettnek is gyanússá vált a dolog, és felhívta a saját bankját, vagy személyesen ment be a bankfiókba, ahol már csak azt tudták vele közölni, hogy a számlájáról a pénzt az ő közreműködésével, az ő adatainak használatával elutalták más bankszámlákra. Ilyenkor a sértett számláját vezető bank próbál azonnal intézkedni annál a banknál, ahová a pénz került azért, hogy azt visszaszerezze, de ez eddig még nem járt eredménnyel. Ennek oka az, hogy a csalók nem veszik fel a másik bankban a pénzt, hanem azonnal továbbutalják más bankokba, s csak ezután veszik fel a készpénzt.

A bankok nem kérnek adatokat 

– Az ilyen ügyekben a sértettek nem számíthatnak arra, hogy a bankjuk megtéríti nekik a csalással okozott kárt, mert ebben a csalásban a pénzintézet nem hibás, az ügyfél tesz olyan intézkedéseket, amelynek következtében kára keletkezik. Ezért a legfontosabb és leghasznosabb, amit az ügyfelek tehetnek, hogy megelőzik az ilyen csalásokat. Ennek érdekében azt tanácsolom, hogy aki ilyen telefonhívást kap magát banki ügyintézőnek kiadó személytől, ne álljon vele szóba, szakítsa meg a vonalat, ugyanis a bankok soha nem hívják fel az ügyfeleiket azért, hogy tőlük adatokat szerezzenek meg. 

– Abban sem mondanak igazat a csalók, hogy veszélyben van az ügyfél pénze a bankszámláján, mert idegenek megpróbáltak hozzáférni. A bankszámlát vezető pénzintézeteknek van a saját belső ellenőrzési, biztonsági rendszerük arra, hogy az esetleges jogtalan hozzáféréseket megakadályozzák, erről az ügyfélnek tudnia sem kell, nem is fogják feltehetően ez ügyben őt keresni. 

– Fontos, hogy az ügyfelek minden esetben tegyenek feljelentést a rendőrségen, ha őket megkárosították a csalók, még akkor is, ha nem sikerült a bankszámlájukról a pénzt leemelni. Ennek azért van jelentősége, mert a rendőrségnek így lehetősége van arra, hogy akár nagyobb bűnözői köröket is feltárjon, hiszen minél több adattal rendelkezik az elkövetőkről, annál nagyobb az esélye a lebuktatásuknak.

Lemásolják a számokat

– Ne csak a rendőrség felé, hanem a saját bankjuknak is jelezzék az ügyfelek, ha ilyen típusú telefonhívást kaptak, mert a bankok is össze tudják ezeket gyűjteni, elemzik az adatokat, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Annak se dőljön be senki, ha olyan telefonszámról hívják, amelyről úgy tudja, hogy a bankjához tartozik, ugyanis léteznek már olyan internetes megoldások, hogy a csalók lemásolják a bank telefonszámát, ezzel is megtévesztve az ügyfelet. Az ügyfeleknek tenniük kell azért, hogy ne érje őket kár, ne vesszen oda akár egy élet munkája során összegyűjtögetett pénzük – tette hozzá a szóvivő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában