Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.11.16. 08:36

Halálos ütés egy Szabolcs megyei településen

Vádat emeltek ellene.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Halált okozó testi sértés bűntettével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki egy kocsmai italozás után úgy ütötte meg társát, hogy az a fejét az úttest betonozott részébe ütötte, majd néhány nap múlva meg is halt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint 2022. július 29-én munka után a 29 éves vádlott az egyik Nyíregyházához közeli településen lévő presszó kerthelyiségében italozott, többek között a sértettel együtt. A presszó tulajdonosa az udvar hátsó részében szidalmazó kijelentést tett a saját traktorjára, amit a sértett úgy értelmezett, hogy azt a vádlott neki mondta. Emiatt szóváltás alakult ki a vádlott és a sértett között, majd amikor a sértett kiment az utcára, a vádlott egy alkalommal, ököllel az állán megütötte. A földre eső sértett beverte a fejét az úttest betonozott részébe. A bántalmazásnak a presszó többi vendége vetett végett. A sértettnek betört a koponyája, és olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy néhány nap múlva a kórházban elhalálozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, beismerő vallomást tett vádlottal szemben azt indítványozta a vádiratban, hogy a bíróság 6 év börtönbüntetésre ítélje abban az esetben, ha bíróság előtt is beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség -


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában