Nyíregyháza

2022.12.01. 15:50

"Mondtam, hogy úgyis meghalsz!"

A Nyíregyházi Törvényszék szerint autójával megpróbálta elütni az ismerősét...

Illusztráció: Shutterstock

A Nyíregyházi Törvényszék december 1-jén emberölés bűntettének kísérlete miatt H.Z. vádlottat 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 5 év járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott és a sértett 2021. március 23-án megbeszélték, hogy találkoznak és rendezik nézeteltéréseiket. A sértett másnap, a megbeszélt időpontban gyalogosan közlekedett a találkozóhelyre az úttest menetirány szerinti bal oldalán, az útpadkán.

Ugyanebben az időben a vádlott személygépkocsijával közlekedett az úton. Amikor a vádlott észlelte a sértettet, gyorsítani kezdett és a sértett irányába kormányozta autóját azért, hogy elüsse és kioltsa az életét. A sértett felfigyelt a gyorsuló gépkocsi hangjára és elugrott az autó elől, de a gépkocsi eleje a lábát elérte. A vádlott ezután távolabb megállt, a sértett pedig beszállt az időközben helyszínre érkező ismerősei autójába.

Ezután a vádlott megfordult és az autóból kiszállva azt mondta a sértettnek, hogy „mondtam, hogy úgyis meghalsz”. A sértett az ütközés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban csupán a sértett figyelmességén és a véletlenen múlt, hogy a vádlott szándékos cselekménye nem eredményezte a halálát.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség, a vádlott és védője is 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn - tájékoztatott dr. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában