Kállósemjén

2023.02.23. 11:04

Koccanás után baltával akart elégtételt venni a férfi Kállósemjénben

Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás kísérletével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki egy koccanásos baleset után baltával akart elégtételt venni a szerinte hibásnak tartott traktoroson.

Forrás: Ügyészség

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint a 20-as éveiben járó férfi 2022. augusztus 31-én este 18 óra körül gépkocsijával Kállósemjén belterületén közlekedett, amikor utolért egy két pótkocsit vontató traktort. Szerette volna az előtte haladó hosszú járműszerelvényt megelőzni, ebbe bele is kezdett, azonban nem tartott kellő oldaltávolságot, ezért a gépkocsijának az eleje hozzáért a pótkocsi sárvédőjéhez. Folyamatos dudálás mellett végül befejezte a traktor előzését, azonban megállt előtte az úttesten, és ezzel megállásra kényszerítette a traktorost is.

A gépkocsiból kiszálló férfi rögtön 150.000.-ft kártérítést követelt a traktorostól, mert őt tartotta felelősnek a járművében keletkezett kár miatt. A traktoros nem volt hajlandó fizetni, inkább értesítette a rendőrséget, azonban addigra a férfi a gépkocsija csomagtartójából kivett egy 1 méter nyélhosszúságú baltát, azt magasra emelte, majd azt mondta a tőle 3 méterre álló sértettnek: „Ha nem fizeted meg a káromat, akkor ezt a fejszét beállítom a fejedbe, és addig benne is lesz, amíg meg nem döglesz.” Bár a traktoros ettől megijedt, de mégsem fizetett a férfinak.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott beismerő vallomást tesz, akkor a bíróság 2 év börtönre ítélje, melynek végrehajtását 3 évre függessze fel, egyidejűleg rendelje el a pártfogó felügyeletét is.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

 - Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség -

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában