2024.09.20. 12:24
Testvérpár verekedett egymással, pártfogó felügyelet alá kerültek
Az ügyészség egy évre felfüggesztette az eljárást az utcán verekedő testvérpár ügyében.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock
A testvérpár családjaikkal együtt Nyíregyházán egymás szomszédságában él. 2024. nyár közepén az esti órákban, korábbi konfliktust követően újból szóváltásba keveredtek egymással a férfiak a házaik előtt az utcán.
Egyikük egy kisbaltával támadt, de nem tudta megütni testvérét, akinek azonban egy bot volt a kezében, mellyel fejen ütötte a rá támadót, ezzel 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott.
A gyanúsítottak cselekményükkel felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettét és súlyos testi sértés bűntettének kísérletét követték el.
Az eljárás során elmondták, hogy egy kisebb családi konfliktus vezetett az összetűzéshez, azóta már rendezték a kapcsolatukat, a cselekmény elkövetését beismerték és megbánták, ezért velük szemben – magatartásuk kedvező változása érdekében – az ügyészség az eljárást felfüggesztette és elrendelte pártfogó felügyeletüket. - adta hírül szerkesztőségünknek Nyíregyházi Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivője.