2025.01.30. 14:19
"Egészen a tiszakanyári templom kereszteződéséig játszadozott velem" - Veszélyben a szabolcsi nők? Ismét felbukkant!

Tegnap beszámoltunk róla, hogy hátborzongató élményben volt része két kisvárdai fiatal nőnek. Úgy tűnik, a dolog nem állt meg ott… Egy újabb személy is hasonló tapasztalatokról számolt be a Kisvárdán Hallottam Facebook-csoportban.
„A névtelenül nyilatkozó hölgy tapasztalatai után szeretném megosztani, velem pontosan mi történt. Hozzáteszem, hogy azóta egy kedves ismerősöm is hívott, akinek a lányával szinte ugyanez, vagy legalábbis nagyon hasonló dolog esett meg” – írta a bejegyzés szerzője.
„Csütörtök reggel elindultam dolgozni a Dombrád–Tiszakanyár–Cigánd útvonalon, ami nem mindennapos útvonalam, de most erre volt dolgom. Pátrohánál, a bekötőúton észrevettem, hogy egy autó erős fényszóróval szorosan mögöttem halad. Jeleztem neki, hogy nyugodtan menjen el mellettem, mert nekem nem sürgős. Lassítottam (alig 30 km/h-val mentem), és lehúzódtam, de az autó szintén lassított, és nem előzött ki. Azt hittem, talán nem érti a jelzésemet.
Egészen a tiszakanyári templom kereszteződéséig „játszadozott” velem: gyorsítottam – gyorsított, lassítottam – lassított. Végig éreztem, hogy követ, de próbáltam elhessegetni a gondolatot. Akkor döbbentem rá, hogy tényleg rólam van szó, amikor a templomnál balra fordultam, ő pedig megállt az útkereszteződésben, és bámult. Akkor vettem észre, hogy egy fekete, Passat jellegű autó volt, benne egy körülbelül 50 éves, szemüveges férfival. Sajnos a rendszámot nem tudtam leolvasni, mert sötét volt, és az erős fényszórók elvakítottak, ráadásul az autó sem volt túl tiszta.
Miután befordultam, egy ideig nem láttam őt, de később a falu végén, a buszmegállóban parkolt. Mire odaértem a kereszteződéshez, már láttam, hogy ott várakozik. Amikor jeleztem, hogy balra, a híd irányába fordulok, hirtelen elindult. Egy pillanatra sikerült megpillantani a rendszámát, de szerencsémre két kamion érkezett mögöttem, így sikerült eléjük kifordulnom, és ő lemaradt.
Néhány gondolat, ami utólag felmerült bennem:
- Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg engem követ-e, vagy csak véletlen egybeesés.
- Nem mindig lehet egyértelműen leolvasni egy rendszámot, főleg ilyen körülmények között.
- Hívhattam volna a rendőrséget, de ha nincs egyértelmű bizonyítékom, akkor akár engem is rágalmazással vádolhatnak.
- Akkor és ott nem is igazán tudatosult bennem, hogy mi történik – csak arra figyeltem, hogy elkerüljem a balesetet.
- Lehet itt okoskodni, de nem mindenki autója van kamerával és mindenféle biztonsági eszközzel felszerelve. Az ember nem gondol arra, hogy ilyesmi vele is megtörténhet. Mire felfogod, mi történik, az illető már rég eltűnik.
És nem én vagyok az egyetlen, aki ezt tapasztalta. Úgy tűnik, nem egyetlen kocsival szórakozik, lehet, hogy több járművet is használ. Bárki is legyen, fontos, hogy figyeljünk egymásra, és ha hasonlót tapasztalunk, értesítsük a hatóságokat!”