Ügyészség

2025.01.28. 09:16

Halálra verte, hogy kirabolhassa - videóval

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfivel szemben, aki Rétközberencs külterületén, értékei megszerzése érdekében addig bántalmazott egy fiút, míg bele nem halt sérüléseibe.

Halálra verte, hogy kirabolhassa

Forrás: Police.hu

A vádirati tányállás szerint a 20-as évei elején járó fiatal 2024. május 13-án, délután Rétközberencsen találkozott a 17 éves sértettel, majd gyalogosan egy közeli településre indultak, hogy kristály nevű kábítószert vásároljanak.

Halálra verte, hogy kirabolhassa
Halálra verte, hogy kirabolhassa
Forrás:  Police.hu

Rétközberencs külterületén egy gyümölcsös mellett elhaladva a vádlott azért, hogy megszerezze a társa értékeit, felkapott a földről egy fakarót, és azzal legalább kétszer lesújtott a fiatal fejére. A sértett vérző fejjel a földre rogyott. Ekkor az elkövető lehúzta róla a pólóját, és azzal őt a gyümölcsfák közé vonszolta, majd tovább ütlegelte, fojtogatta, míg a sértettet a helyszínen elhalálozott.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk cikkünkben:

A vádlott ezután levette a sértettről a nadrágját és a cipőjét, azokat magára húzta, majd elvette a fiatal 2.000,- forintját, és a telefonját, és azokkal távozott.

A fiatal sértett halála olyan fájdalommal, szenvedéssel járt, amely a halál bekövetkeztével szükségszerűen együtt járó testi és lelki szenvedést jelentősen meghaladta, ezért a most is letartóztatásban lévő elkövetőt a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy legkorábban 25 év múlva legyen feltételes szabadságra bocsátható. - adta hírül szerkesztőségünknek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

 

 

A rendőrség által kiadott felvételen az elfogás látható:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában