Pénzt vagy életet!

2025.01.26. 15:52

Hihetetlen, mit művelt a fiatal fiú az idős asszonnyal

Egy idős nőt támadott meg, hogy megszerezze a mobiltelefonját. 

A fiú azért ment a nő házába, hogy telefont lopjon

Fotó: Shutterstock

Telefont akart szerezni, ezért rabolni ment egy fiatalkorú fiú egy Fehérgyarmat környéki kis településen – a részletekről dr. Márton Anett, a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője tájékoztatta lapunkat. A sértett egy Fehérgyarmat környéki kis településen egyedül él. Ugyanitt lakik a gyanúsított is, aki elhatározta, hogy megszerzi a sértett telefonját. Az idén január 22-én az éjjeli órákban a bejárati ajtót berúgva bement a sértett házába, a szobában tartózkodó asszony karját megfogta, és azt kiabálta: „Pénzt vagy életet!” Ellökte a nőt, s közben kitépte a kezéből a mobiltelefont, amit a földre dobott, és kutatni kezdett a szobában, de mivel semmit nem talált, kiszaladt a házból. Néhány perc elteltével rájött, hogy a telefont nem vette magához, ezért újból bement a házba, elvette a sértettől a telefont, s elmenekült. A nő, aki védekezni csak korlátozottan volt képes, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

Reális veszély

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozza a cselekmény rendkívüli súlyossága miatt, valamint azért, mert reális a veszélye annak, hogy megszökik. Ezzel kivonná magát a büntetőeljárás alól, és feltehető, hogy a sértett befolyásolására törekedne, így nehezítené az eljárás lefolytatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában