Tragédia

2025.01.28. 07:06

Horrorbaleset Kocsordnál - „Jó apa és nagyapa volt”

Unokája mellett halt meg az autóban Laci bácsi. A család összetört a horrorbaleset után, egy emberként gyászolják a férfit.

Az elmúlt hetekben sajnos tragédiák soráról kellett beszámolnunk. Ilyen volt a Kocsord és Mátészalka közötti halálos baleset, amelyben a vétlen sofőr életét már nem lehetett megmenteni. 

horrorbaleset_kocsord
Fotó a horrorbalesetről, melyben a vétlen sofőr életét vesztette
Fotó: Sipeki Péter

Törmelékek és két kocsi darabjai borították be a 49-es út Mátészalka és Kocsord közti szakaszát, ahol valóságos horrorbaleset történt pénteken (január 24.): egy Opel fiatal sofőrje ugyanis áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött egy arra autózó másik sofőrrel. Úgy tudni, hogy a Mátészalka felől szabályosan haladó kocsi sofőrje ugyan érzékelte az életveszélyes manővert, de ideje már nem volt cselekedni: hiába húzódott le, amennyire csak tudott, a borzalmas erejű becsapódást már nem tudta elkerülni - írta a Bors.

Összetört Laci bácsi családja

A Bors információi szerint a vétlen kocsit a 60 éves, többszörös nagypapa, T. László vezette, mellette pedig 18 éves nagylány unokája utazott: a nagyszülő és a fiatal nő is beszorult a roncsba, mindkettőjüket a tűzoltóknak kellett feszítővágóval kimenteniük.

A fiatal nőt kórházba vitték. Laci bácsit súlyos állapotban emelték ki a roncsból. A férfi életéért közel egy órán keresztül harcoltak, de megmenteni már nem sikerült: a férfi a helyszínen elhunyt. 

A férfi ismerősei és családja összetört a baleset után, egy emberként gyászolják a férfit. Mint mondták, Laci bácsi mindig óvatosan vezetett, immáron több évtizede balesetmentesen. Az ismerősök úgy tudják, hogy az Opel sofőrje nagyobb sebességgel hajtott, eközben ütközött össze szerettükkel. Felesége, Ibolya most összetörten gyászolja férjét: 

Közel negyven évet éltünk boldog házasságban! Jó apa és nagyapa volt, aki csak nekünk élt. Több mint negyven éve balesetmentesen vezetett. Hollandiában több éve hat embert szállított egyik helyről a másikra dolgozni

- írta összetört felesége, Ibolya. 

A baleset körülményeit jelenleg is vizsgálja a rendőrség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában