2025.01.30. 09:06
Így bukott le a kiskorú a belvárosban!
A fiatalok által gyakran látogatott helyeket vizsgálták át.

Forrás: police.hu
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen tartottak ifjúságvédelmi ellenőrzést 2025. január 28-án, Nyíregyháza belvárosában - tájékoztatta portálunkat a rendőrség.
A prevenciós ellenőrzés során a belváros parkjait, fiatalok által gyakran látogatott helyeket, bevásárló központokat vizsgálták át. Az ellenőrzés során több fiatalt igazoltattak, akik közül egy kiskorú nem tudta távolléte okát megfelelően indokolni.
A rendőrség az együttműködő társszervekkel a tanév ideje alatt a vármegye teljes területén rendszeresen tart ifjúságvédelmi ellenőrzéseket. A program célja a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint a védelmük, hogy az iskolakerülés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

Sajnálatos módon időről-időre akadnak olyan fiatalok, akik a félévi értékelések és bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők esetleges dorgálásától. Ezek a gyerekek az utcán csellengenek, és olyan szituációkba kerülhetnek, amire koruknál fogva nincsenek felkészülve. A fizikailag és lelkileg magukra maradt fiatalok áldozattá, szélsőséges esetben akár elkövetővé is válhatnak.
A szökés általában kétségbeesett kísérlet a gyermek részéről, hogy gondjaira megoldást találjon, felhívja magára környezete figyelmét, vagy elodázza a várható kellemetlen találkozást a szüleivel. A háttérben gyakran egyéb iskolai vagy családon belüli problémák is meghúzódhatnak, amelyek ebben az időszakban felerősödhetnek a gyermek tudatában.
A rendőrség a szülők felelősségére is felhívják a figyelmet. Rendszeresen kísérjék figyelemmel gyermekük tanórákon történő megjelenését, tanulmányi előmenetelét. Amennyiben arra gyanakodnak, hogy gyermekük tanítás helyett a csellengést választja, tisztázzák az iskolakerülés okát, keressenek közösen megoldást a problémákra.
A bűnmegelőzési szakemberek fiataloknak szóló tanácsai:
- Törekedj a tudatos digitális eszközhasználatra! Mérlegeld, milyen személyes, pénzügyi adatokat adsz meg!
- Az online térben nem minden és nem mindenki az, aminek/akinek látszik. Légy óvatos az idegenekkel, mind a való életben, mind az online térben!
- Ismeretlen eredetű programot soha ne tölts le számítógépre, telefonra mivel csalók távolról átvehetik az eszköz feletti irányítást.
Amennyiben úgy érzi, hogy Ön vagy gyermeke bűncselekmény áldozatává vált, haladéktalanul hívja a rendőrség ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámát!