2025.02.02. 07:00
Az unokái is ott voltak, amikor agyonverte az élettársát
A tavalyi esztendő első félévében sajnos több szörnyű bűncselekmény is történt vármegyénkben. Két brutális gyilkosság ügyében már vádat emeltek, több még nyomozati szakban van.

A Huszár-telepen egy férfi agyonverte az élettársát tavaly januárban
Fotó: KM-archív
Sajnos több szörnyű bűncselekmény is történt 2024 első félévében: januárban Nyíregyházán és Nagydoboson, áprilisban Demecserben, májusban Szamosújlakon, Rétközberencsen és Demecserben történt brutális gyilkosság. Tavaly január 21-én Nagydoboson egy nő mellkason szúrta élettársát, aki helyszínen életét vesztette – a vármegyei főügyészség hat év fegyházbüntetést kért az asszonyra, akinek a bűnügyi felügyeletét pár nappal ezelőtt megszüntették. Májusban Rétközberencs külterületén egy 20 éves fiatal addig bántalmazott egy 17 fiút, míg bele nem halt a sérüléseibe. Vele szemben a vármegyei főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra bocsátható. Megtudtuk: a nyíregyházi és a demecseri ügy is nyomozati szakban van.

Fotó: KM-archív
Brutális gyilkosság a gyerekek szeme láttára
Szörnyű gyilkosság történt egy évvel ezelőtt a nyíregyházi Huszár-telepen: január 20-án reggel egy rémült, 10 év körüli kisgyerek hívta fel a rendőrséget, mint mondta: a nevelőanyjuk mozdulatlan, nem tudják felkelteni. Amikor a segítség a helyszínre érkezett, kiderült, hogy H. Judit már jó ideje halott lehetett: bűncselekmény áldozata lett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, s később kiderült, hogy a feltételezett tettes nem más, mint Judit élettársa, M. Z., akivel együtt nevelték a férfi öt unokáját. A gyanú szerint a férfi rendszeresen bántalmazta az asszonyt. A tragikus napon halálra verte, majd az öt unokáját bezárta a lakásba a halott nővel, ő pedig elmenekült. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene, pár nappal később őrizetbe vették, majd letartóztatták. A gyerekek a történtek után a vér szerinti anyjukhoz kerültek. Dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunk kérdésére elmondta: a férfi letartóztatását a nyomozási bíró február 13-áig meghosszabbította.
Szörnyű bűncselekmény Demecserben
Április közepén Demecserben egy 39 éves nő megszúrta a férjét, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az asszony értesítette a rendőrséget és a mentőket, de az 50 éves férfi életét a nagy vérveszteség miatt már nem lehetett megmenteni. Rátkai Sándor, Demecser polgármestere lapunknak akkor elmondta: a férfi a családjával pár hónappal korábban költözött vissza a településre. Az utcában lakóktól megtudtuk: az áldozat és a felesége kapcsolata viharos volt, gyakran kiabáltak egymással. A végzetes éjszakán is ez történhetett. Hangosan veszekedtek és dulakodtak, s közben a nő felkapott egy kést, amivel megszúrta a gyerekei apját, ráadásul mindkét kiskorú gyermekük otthon volt.

Fotó: KM-archív
Tóth László 54 éve lakik Demecserben abban az utcában, ahol a tragédia történt, rokonságban is áll a családdal. Lapunknak azt mesélte, hogy a két gyereket sokkos állapotban vitte át hozzájuk az áldozat első házasságából született lánya hétfőn éjjel, ő értesített mindenkit a történtekről. Másnap délelőttig vigyáztak a félárván maradt gyerekekre, akik teljesen szótlanok voltak, semmire sem válaszoltak. László is értetlenül áll az eset előtt, és szívszorító kérdéseket tett fel. – Mit lehet ilyenkor mondani a kicsiknek? Hogy lehet nekik elmondani, hogy az édesapjuk meghalt, az anyjukat pedig elvitte a rendőrség, s ki tudja, mikor láthatják viszont. Amikor áthozták őket, csak hallgattak, hiába beszéltünk hozzájuk, nem válaszoltak semmire. Biztos, hogy látták a történteket, ami teljesen sokkolta őket – nyilatkozta megtörten Tóth László, és megjegyezte: nem lehet tudni, hogy ez támadás vagy védekezés volt az asszony részéről.
Az egyik szomszédasszony lapunknak elmesélte, hogy amióta odaköltözött a család, folyamatos volt a veszekedés, sikítozás, hangoskodás. Ő hétfő este látta, hogy a férfi elhajtott az autójával, de pár méter után visszatolatott. Később arra lett figyelmes, hogy sok ajtócsapkodást hall. A fia is szólt neki erről, amikor pedig kinéztek az ablakon, már tele volt rendőrautóval a kis utca.
Hirtelen azt hittem, hogy Zoli bántotta a feleségét, de aztán kimentem megkérdezni, hogy mi történt, s akkor mondták: a nő szúrta szíven a férjét, aki meg is halt.
– Rengeteget veszekedtek, amióta itt laktak, folyamatosan állt a bál – mondta az utcában lakó, és hozzátette: sajnos félő volt, hogy a sok veszekedésnek csúnya lesz a vége. Hozzátette: nagyon sajnálja, hogy a két kicsi gyermek is a házban volt, amikor mindez történt. A 39 éves nőt halált okozó testi sértés megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatták. – Ez az ügy is nyomozati szakban van, az asszony letartóztatását a nyomozási bíró 2025. március 18-áig meghosszabbította – tájékoztatta portálunkat dr. Borsodi-Buss Emese sajtószóvivő.
Emberölés és halált okozó testi sértés 2024 első felében megyénkben
- Január 20.: A Huszár-telepen egy férfi agyonverte az élettársát
- Január 21.: Nagydoboson egy nő mellkason szúrta élettársát
- Április 15.: Demecserben egy nő megszúrta a férjét
- Május 7.: Szamosújlakon egy férfi megölte a feleségét, majd öngyilkos lett
- Május 13.: Rétközberencsen egy 20 éves fiú agyonverte 17 éves rokonát
- Május 16.: Demecserben egy férfi leszúrta az édesapját
