2025.02.05. 12:09
Az M49-es gyorsforgalmi úton már túlszárnyalták a kitűzött célokat (videó)
A legfontosabb projektelemeket maradéktalanul meg tudta valósítani a kivitelező Duna Aszfalt.

Forrás: Fotó: Magyar Építők
A főpálya egy jelentős részére már a kötőréteg is felkerült az M49-es gyorsforgalmi úton, így a videósaink már előrehaladott állapotokat örökítettek meg a Mátészalka és Ököritófülpös közötti szakaszon. Decemberben a hidegre való tekintettel már csak a hídépítési munkálatok zajlottak, ugyanakkor a 2024-re kitűzött legfontosabb projektelemeket maradéktalanul meg tudta valósítani a kivitelező Duna Aszfalt Építő Zrt. -írja a Magyar Építők
Összesen 22 hidat építenek
Korábbi cikkünkben írtuk, hogy a szóban forgó 22 műtárgy építésével és a főpálya építésének alakulásával kapcsolatban a portál Czeglédi Péter főépítésvezetőt kérdezte. A szakember elmondta:
A pályaszerkezet építése ütemesen haladt és sikerült az évre tervezett mennyiséget 25 százalékkal meghaladnunk. Nagyságrendileg a főpályán (kisebb kihagyásokkal) eljutottunk a kötőréteggel a 0+450-östől a 12+500 km-es szelvényig. Szintén a kötőréteg szintjéig elkészült a Jármi csomópont és a 49-es út összekötését szolgáló, K1 jelű körforgalom, amely mára kopóréteget is kapott. Emellett két keresztező földúton is építettünk pályaszerkezeti rétegeket.
A 28,15 kilométeres szakaszon összesen 22 hidat építenek fel, amelyeknél bizonyos projektelemek terén túl is szárnyalták a célt: több híddal már el is készült az útépítő a jelenleg tartó téli leállás előtt. Emellett a pályaszerkezet terén is a kitűzött célok fölött teljesítettek.
Forrás, fotó és videó: magyarepitok.hu