Zsarumagazin

2025.02.10. 09:34

Bokszoló törte szét a rendőr fogát Mátészalkán! Itt vannak az elképesztő részletek

Tömöri Krisztián Zsolt törzszászlós, a Hodászi Körzeti Megbízotti Csoport vezetője sajátos körülmények között fogott el egy betörőt mátészalkai otthona előtt, illetve onnan 200 méterre, mert a férfi megpróbált meglógni, és fejbe is vágta a szabadidejében intézkedő zsarut, akit helytállásáért kitüntetett az országos rendőrfőkapitány.

Bokszoló törte szét a rendőr fogát Mátészalkán! Itt vannak az elképesztő részletek

Forrás: Fotók: police.hu

Ezt a filmet nem tudta végignézni

– Január 16-án éjjel 11-kor otthon, a tévé előtt ültem, amikor csörömpölő, fémes hangot hallottam az utcáról, és az ablakon kinézve azt láttam, egy férfi lehajtott fejjel térdel a szemközti járda és az úttest közötti, füves részen. Cipőt húztam, kabátot vettem, és a mobilomat is felkaptam arra az esetre, ha mentőt kellene hozzá hívnom. Ahogy kiléptem a kertkapun, megszólítottam, ő erre felugrott, és futásnak eredt. Ekkor láttam, hogy ahol térdelt, ott hever egy pénztárgép kazettája, de mobiltelefonok is voltak szétszórva. Rögtön felismertem, bűncselekményt követhetett el, és utánairamodtam – idézte fel Tömöri Krisztián Zsolt, aki azonnal szolgálatba helyezte magát. – Futás közben a tudtára adtam, hogy rendőr vagyok, és megállásra szólítottam fel, aminek nem tett eleget. Úgy 200 méterrel arrébb utolértem, közöltem vele, hogy hivatalosan intézkedek vele szemben, és visszavezettem oda, ahol a zsákmányolt értéktárgyakat hagyta. Nem működött együtt, egy kerítésbe is belekapaszkodott, de valahogy odaértünk. Ekkor leültettem a földre, bal kezemmel kabátja gallérját fogtam, a jobbal pedig a Mátészalkai Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnokát hívtam. A szalkai járőrök épp Ópályiból jöttek vissza a kapitányságra, ami amúgy onnan nincs messze, és már közel voltak, így egy perc alatt odaértek. Ahogy a visszatartott férfi meglátta a szolgálati autót, felpattant, kifordult a szorításomból, kétszer szájba vágott, és furcsa módon arrafelé menekült, amerről a kollégák jöttek. Ők erre kipattantak a kocsiból, majd testi kényszert alkalmaztak és megbilincselték, hozzám pedig mentőt hívtak. -írta a police.hu

Elismerésben és jutalomban részesítették Tömöri Krisztián Zsoltot
Forrás: Fotó: police.hu

Két amatőr sportoló a törvény két oldaláról

– Az elszenvedett ütések következtében két fogam letört, és nyolc napon belül gyógyuló, felületes sérüléseket szenvedtem. Kórházban láttak el – vázolta a törzszászlós, aki másnap reggel írásban, a nyomozó ügyészség meghallgatásán pedig szóban is jelentést tett az intézkedésről és a hivatalos személy elleni erőszak körülményeiről. – Az ügyész kollágák kellemesen elcsodálkoztak, amikor megemlítettem, hogy futva nem könnyű meglógni előlem, mert évek óta edzésben vagyok; eddig kilenc maratont teljesítettem. Mellesleg a férfi is amatőr sportoló volt, akivel szemben intézkedtem, korábban legalábbis ökölvívással foglalkozott, ami, mondjuk, az ütéseiből is érződött.

Tömöri Krisztián Zsolt
Forrás: Fotó: police.hu

Gratulációk és jutalom

– Az ügyészeken kívül a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a közrendvédelmi osztály vezetője is megdicsért, majd arról értesültem, hogy dr. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes gratuláló levelet küldött. Hamarosan parancsot is kaptam, hogy február 5-én díszegyenruhában jelenjek meg Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban, ahol dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány elismerésben és jutalomban részesített – mondta Tömöri Krisztián Zsolt. – A határőrként töltött évekkel együtt 23 esztendeje vagyok egyenruhás, és ez volt az első alkalom, hogy valaki nekem támadt. Pechemre ez pont egy bokszoló volt, de a jelek szerint ő is emberére akadt.

 

A priuszos B. Miklóst (31) kétrendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsította meg a Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, a bíróság elrendelte a letartóztatását. Elfogását megelőzően a nyírparasznyai férfi Mátészalka belvárosában betört egy gyógyszertárba és egy mobiltelefonokat árusító üzletbe. A patikából hozta ki a pénztárgép kazettáját, és ezt próbálta feltörni, amikor letérdelt a törzszászlós ablaka elé.

Forrás: police.hu / SZ. Z. J.
Fotók: Nagy Zoltán /Rendőrség

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában