2025.05.06. 16:00
Szívtelen pátrohai testvérek: kidobták ismerősüket az autóból, majd sorsára hagyták
A vádlottak kábító hatású szert kevertek a férfi italába. A bódult állapotát kihasználva elvették a pénzét, beültették egy járműbe, majd kidobták az autóból.

Egy erdős részen hagyták magára a férfit
Fotó: Tények
Ahhoz képest, hogy az ügyész 16 év fegyházat kért rá, B. J. meglehetősen egykedvűen üldögélt a pálhalmai bv-intézet kijelölt helyiségében, ahonnan távmeghallgatással vett részt a Nyíregyházi Törvényszék keddi tárgyalásán. Aljas célból elkövetett emberölés kísérletével vádolják , ő az I. rendű vádlott, a testvére pedig a II. rendű – a nő szabad lábon védekezhet. A vád szerint elkábították egy ismerősüket, elvették a pénzét, majd kidobták az autóból és magára hagyták a hidegben.

Fotó: KM
Egy erdős területen kidobták az autóból
A vádirat szerint a pátrohai testvérpár 2022 februárjában nehéz anyagi helyzetbe került, és elhatározták, hogy autószerelő ismerősüktől pénzt fognak szerezni. Azzal az ürüggyel, hogy elromlott az autójuk, a házukhoz hívták K. A-t, majd olyan pálinkával kínálták, melybe előtte kábító hatású anyagot kevertek. A sértett erősen bódult állapotba került, ezt kihasználva a vádlottak a férfi pénztárcájából elvettek 98 ezer forintot, a magatehetetlen sértettet autóba ültették és a közelben található erdő szélén kitették, majd magára hagyták.
A vádirat szerint a testvérek belenyugodtak abba, hogy a hideg téli időben magára hagyott, mozgásképtelen férfi kihűlés miatt akár meg is halhat.
Az, hogy ez nem következett be, csupán a véletlenen múlott: K. A. rövid idő elteltével magához tért, és telefonon segítséget kért a feleségétől. Az ügyben az előkészítő ülést tavaly júliusban tartották, akkor a sértett polgári jogi igényt jelentett be: 1,3 millió forint kártérítést kért a testvérpártól. Egyik vádlott sem értett egyet a vádiratban foglaltakkal, szeptemberben pedig elkezdődött a bizonyítási eljárás.

Fotó: Tények
Ittas volt, alig állt a lábán
Azóta változás állt be a tanács összetételében, dr. Gál Anikó törvényszéki bíró kapta meg az ügyet, aki a keddi tárgyalás kezdetén összefoglalta az eljárás legfontosabb eseményeit. Ezután azt a két főtörzsőrmestert hallgatta ki, akik aznap K. A. keresésére indultak Pátrohán. Mind a ketten azt mondták, hogy a férfi ittas volt: alig állt a lábán, a kérdéseikre zavaros válaszokat adott, és sokáig nem tudta elmesélni, mi történt vele, azt viszont pontosan tudta, hogy mennyi pénz volt nála.
K. A. azt mondta nekik, hogy közösen boroztak és pálinkáztak B. J.-vel és a testvérével, majd arra eszmélt, hogy egy járműben ül, ahol megverték, majd kidobták az autóból – ezzel szemben a vádlottak azt állították, hogy a férfi csak a biciklijét tette be az udvarukra, de nem maradt ott náluk.
Az ügyben a bíróság kiegészítő szakvéleményt kért, dr. Németi Balázs pedig azt állapította meg, hogy a férfi nem volt annyi ideig bódult vagy tudatvesztett állapotban, hogy meghalt volna. Véleménye szerint nem volt sem közvetett, sem közvetlen életveszélyben. Ez az ügy minősítése szempontjából rendkívül lényeges, nem véletlen, hogy dr. Halász Ágnes ügyész, az I. rendű vádlott kirendelt védője, illetve a II. rendű vádlott meghatalmazott védője is azt kérte, hogy a következő tárgyaláson legyen jelen a szakértő, hogy kérdéseket intézhessenek hozzá.
A vádirat
- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádirata szerint B. J. és B. E. 2022 elején pénzt akartak szerezni
- K. A.-t a házukhoz hívták, majd olyan pálinkával kínálták, melybe kábító hatású anyagot keverte
- A férfi erősen bódult állapotba került. A vádlottak elvették a férfi pénzét, autóba ültették és egy erdős területen kitették
- A vád: aljas célból elkövetett emberölés kísérlete
- A mértékes ügyészi indítvány velük szemben 16, illetve 12 év fegyházbüntetés volt