Súlyos baleset

2025.05.09. 08:31

Brutális baleset! A nyíregyházi férfi úgy hajtott a vonat elé, hogy a gyermeke is az autóban ült!

A férfi veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát, a közlekedésben résztvevők életét és testi épségét. A vasúti baleset kis híján tragédiával végződött.

A sorompóval biztosított vasúti átjárókat is fokozott körültekintéssel kell megközelíteni, és ez még inkább érvényes azokra az átjárókra, melyeknél nincs külön biztosítás! Egy év elején történt baleset intő példa lehet mindenkinek – a férfi figyelmetlensége akár tragédiával is végződhetett volna. A vasúti baleset körülményeiről és következményeiről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, dr. Márton Anett tájékoztatta portálunkat. 

vasúti baleset, gépkocsi, szerelvény
Vasúti baleset: az autó összeroncsolódott
Fotó: ügyészség

A vasúti baleset kis híján tragédiával végződött

A vádirat szerint a középkorú férfi idén év elején Nyíregyháza egyik sportcentrumába tartott kiskorú gyermekével. A vádlott a forgalmas, sorompóval nem biztosított vasúti átjárón akart áthaladni személygépkocsijával. A vasúti pályán közlekedett ekkor egy személyvonat, személyzettel és 15 utassal. A mozdonyvezető több alkalommal hangjelzést adott, mert észlelte, hogy a vasúti átjáróban folyamatosan, megállás nélkül haladtak át a járművek. 

A nagy értékű gépkocsi sofőrje nem vette figyelembe a közlekedési veszélyt jelző táblákat, sem a hangjelzést, kellő körültekintés és megállás nélkül, alacsony sebességgel behaladt az átjáróba, ahol a mozdonyvezető gyorsfékezése ellenére a két jármű összeütközött. 

A személygépkocsi kisodródott a töltésre, a vasúti szerelvény a pályán maradt. A vádlott cselekményével a vasúti közlekedés biztonságát, a vasúti közlekedésben résztvevők életét, testi épségét veszélyeztette, jelentős anyagi kárt okozott, emellett ő maga és gyermeke is 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség indítványa a gondatlan közlekedési bűncselekményt elkövető vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás – tette hozzá dr. Márton Anett. 

Túl sok a tragédia!

Legutóbb most hétfőn történt hasonló baleset: Tiszalök határában a vasúti átjáróban egy traktor ütközött össze egy motorvonattal. 

A vonaton 25-en utaztak, mire a tűzoltók a helyszínre értek, már leszálltak a szerelvényről, így nem kellett segédkezni az átszállításukban a mentesítő járatra. Stábunk a helyszínen megtudta, a mezőgazdasági jármű a sínek túloldalán található TSZ-telepre tartott, de hiába volt csekély a távolság, nem érte el úti célját. Az Országos Mentőszolgálat kérdésünkre elárulta, a balesethez több mentőegységet és mentőhelikoptert is riasztottak.

A traktort vezető 60 év körüli férfit súlyos, életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba. 

Az idén március végéig Szabolcs-Szatmár-Beregben négy hasonló baleset történt, ezekben egy ember meghalt, egy súlyosan, heten pedig könnyebben sérültek. Ez pontosan néggyel több baleset, mint amennyi megtörténhetett volna.

A megállás kötelező, 

  • ha bármely irányból vasúti jármű közeledik, 
  • a fényjelzőberendezés villogó piros jelzést ad, 
  • a jelzőberendezés meghibásodott, 
  • ha a sorompó mozog, 
  • vagy nem teljesen nyitott állapotban van. 
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában