2025.06.12. 14:50
Durva, mire szánják el magukat a gyerekek Szabolcsban – ez minden szülő rémálma, de ők is tehetnek róla
A bizonyítványban szereplő rossz érdemjegy nem jelenti a világ végét. Sok gyerek azonban fél hazamenni, inkább a csellengést választják. A céltalan kóborlás sok veszélyt rejt.

Bizonyítványosztás után több gyerek dönt a csellengés mellett, mert nem mernek hazamenni. A rendőrök egész évben figyelnek a kóborló fiatalokra
Fotó: Illusztráció: rendőrség-archív
– Békés ember vagyok, de tavaly kis híján összeverekedtem a kollégámmal. A bizonyítványosztás után reggel dühöngve rontott be, és ordított, hogy felpofozta a fiát, mert volt egy hármasa, pedig megmondta, év végén egyetlen közepes sem lehet az értékelőjében. A kölyök meg elrohant otthonról. Próbáltam megnyugtatni, de csak olajat öntöttem a tűzre, amikor rákérdeztem, hogy mikor nézte meg utoljára a fia jegyeit, ja, és mikor beszélgetett vele. Na, lettem én akkor mindenféle aljas ember, pedig a saját gyerekeimről tudom, amikor őszintén beszélgettünk, mindig kiderült, hogy a következményhez milyen ok vezetett. Csellengésre, szökésre a legnagyobb bajban sem gondoltak. Én így láttam otthon, ezt vittem tovább a családomba, éppen ezért nekem egyszer sem okozott meglepetést a bizonyítványuk – mesélte lapunknak a háromgyermekes Csaba, aki azt mondta, soha nem akart 7 perces szülő lenni.

Fotó: MTI-archív
Van rosszabb, mint a gyenge érdemjegy
– Az apuka el is árulta a legjobb megoldást. Beszélgetni kell a gyerekkel és figyelni rá, ezzel nagyon sok probléma megelőzhető – mondta portálunknak Kormosné Balogh Bernadett rendőr alezredes. A vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadójával annak apropóján beszélgettünk, hogy a rohamosan közelgő tanév végi bizonyítványosztásnak nem minden gyerek örül majd. Sokan szorongással várják a pillanatot, vannak, akik a szülői agressziótól rettegve rossz terveket szőnek.
Ők azok, akik nem mernek hazamenni, a csellengés mellett döntenek, s erre minden évben van egy-egy példa Szabolcs-Szatmár-Beregben is. Az utcán céltalanul kóborolnak, vagy egy eldugott helyen próbálják kitalálni, hogyan tovább.
– Szerencsére ők azok, akik pár óra múlva mégis úgy döntenek, hazamennek és vállalják a következményeket. Ez a szerencsés eset, mert elkeseredésükben olyan helyzetbe is kerülhetnek, amikor sértetté, rosszabb esetben bűncselekmény áldozatává válhatnak, vagy bűnt követnek el, ami sokkal súlyosabb, mint egy gyenge érdemjegy – mutatott rá a bűnmegelőzési szakember.
– Most még van idő, kérjük, hogy a szülők és a gyerekek otthon, nyugodt körülmények között együtt tekintsék át az e-napló jegyeit és tantárgyi átlagait, hiszen ezek pontosan megmutatják, mire lehet számítani. Így senkit nem ér majd meglepetés és nem tör rá a gyerekre sem a szorongás – tanácsolta az alezredes. – Ha rossz osztályzat kerül a bizonyítványba a jegyek kijavítására együtt dolgozzanak ki stratégiát, mert lehet, hogy csak korrepetálására van szükség, de állhat komolyabb ok is a gyenge érdemjegy hátterében.
A csellengés, szökés csak egy kétségbeesett kísérlet
Az az édesanya, vagy édesapa, aki rendszeresen és sokat beszélget a csemetéjével, tudja, hogy a mi foglalkoztatja a gyereket, észreveszi a negatív változásokat és időben tud rá reagálni.
– Olyan bizalmi szülő-gyermek viszonyt kell kialakítani, amelyben a fiatal pontosan tudja, minden helyzetben és bármilyen körülmények között számíthat a családjára, bátran elmondhatja a problémáit, amelyre ezután együtt keresnek megoldást – mondta Kormosné Balogh Bernadett. Hozzátette:
év közben nagyon sokat segíthet, ha a szülők és a pedagógusok is kommunikálnak egymással, megbeszélik a tapasztalataikat és észrevételeiket a gyermek viselkedésével kapcsolatban, különös tekintettel arra, ha gondokra utaló jeleket látnak.
Fontos, hogy ismerjék a gyerek barátait, ők akkor tudnak segíteni, ha a gyerek úgy dönt, világgá megy, elkóborol. Legjobb esetben le is beszélhetik erről a tervéről.

Fotó: MW-archív
– A szökés általában kétségbeesett – legtöbbször utolsó előtti – kísérlet a gyermek részéről, hogy gondjaira megoldást találjon, felhívja magára környezete figyelmét, vagy elodázza a várható kellemetlen helyzetet. A háttérben gyakran egyéb iskolai vagy családon belüli problémák is meghúzódhatnak, amelyek a stresszes, nehezebb időszakokban – és ilyen a bizonyítványosztás is – felerősödhetnek a tudatában – jegyezte meg az alezredes.
- Feszültségoldó, és egyben megnyugtató, ha a szülő tudatosítja gyermekében, egy vagy két, az elvártnál gyengébb érdemjegy nem a világ vége, segítséggel, szorgalommal minden helyrehozható és a jegy is kijavítható.
- Teremtsenek lehetőséget átgondolni és megbeszélni az egy-egy érdemjegy kijavítására vonatkozó feladatokat, gyakorlást, szülői segítséget, ez hozzájárulhat a félelem és az elkeseredettség oldásához, azt üzeni, „együtt megoldjuk, hisz nem vagy egyedül!”
- A szülő az elsődleges példa és egyben követendő gyermeke számára, így ha ők béketűrők és türelmesek, akkor ezt a mintát látva és követve a gyermek is hasonlóan viselkedik majd.