Gyász

2025.06.24. 16:32

Tragikus hirtelenséggel vesztette életét a néhai igazgató

Koszorúzással, főhajtással emlékezett meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állománya Csepely Zsigmond tűzoltó dandártábornokról, a cégénydányádi temetőben.

Tragikus hirtelenséggel vesztette életét a néhai igazgató

Forrás: katasztrófavédelem

A néhai igazgató hivatásos tiszti pályafutását 1996-ban a Magyar Honvédség állományában kezdte. 2002-től egy évig a Nyírbátori Határőr Igazgatóságon teljesített szolgálatot, majd 2003-ban került át a Fehérgyarmati Polgári Védelmi Kirendeltségre. 2010. november 1-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot vezette. Munkáját egyebek mellett a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatával is elismerték. Csepely Zsigmond tragikus hirtelenséggel vesztette életét 2015. június 24-én - írta a katasztrófavédelem.

 

A keddi megemlékezésen Nagy József tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese kiemelte, szakmailag és emberileg is egy értékes embert veszített el tíz évvel ezelőtt a vármegye, a katasztrófavédelem.

 

Az igazgatóhelyettes, valamint a szervezet gazdasági igazgatóhelyettese, Schweglerné Erdős Tünde tűzoltó ezredes, több szakterületi vezetővel és a katasztrófavédelmi kirendeltségek, tűzoltó-parancsnokságok képviselőivel koszorút helyeztek el a néhai vezető végső nyughelyén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában