Helyi közélet

2008.06.26. 16:52

Alligátorteknőst találtak egy tiszadadai kertben

<p>Tiszadada - Nem mindennapi élőlényt fedezett fel kertjében egy tiszadadai lakos, a szerda éjszakai nagy eső után. Egy majd két kilogramm súlyú és 35 cm hosszúságú aligátorteknős mászkált a kert végében lévő kukoricásban.</p>

A gazda nem tudta, hogyan keveredett a kertbe a különös jószág, s a helyi Tájházban érdeklődött, mit is kell ebben az esetben tenni. A Tájház vezetője értesítette a Nyíregyházi Állatparkot, akik gondoskodni fognak az állat elszállításáról.

Az Állatpark szerint a Közép- és Dél–Amerikában honos állatot kisebb korában terráriumban tartják, de hamar kinövi azt, s tartói ilyenkor néha szabadon engedik. Egy ilyen állat tartásánál különösen körültekintőnek kell lenni, hiszen sűrű és hegyes szarukávákkal borított állkapcsával és nagy karmaival komoly kárt tehet az ember kezében. Egy kifejlett példány képes egy vízen úszó kacsát is elkapni és elfogyasztani.

Az aligátorteknős nem fél az embertől, s ha ingerlik, képes akár az ember ujját is leharapni. Az internetet böngészve bukkantunk rá, hogy legutóbb Debrecenben, egy csatornában találtak aligátorteknőst a horgászok – tudtuk meg ifj. Kovács Gézától.

A Kukorica Jancsi után szabadon, a veszélyeztetett fajok listáján megtalálható hüllőtKukorica teknősnek nevezték el.

Kapcsolódó cikkek:

  • Hamisítatlan jeges falás Nyíregyházán!
    Látott már testközelből jegesmedvét jóízűen csemegézni? A Szabolcs Online munkatársai bementek a medve barlangjába (medencéjébe), hogy megmutathassák Önöknek, milyen is egy hamisítatlan jegesmackó-zaba!
  • Világbajnok lett egy magyar agár
    Világbajnok lett egy magyar agár. Rini, a három éves angolagár kan néhány napja lett a földkerekség leggyorsabb agara.
  • Éheznek az óriáspandák
    Veszélyben vannak az óriáspandák Kínában, miután a májusi földrengés hatalmas területeken pusztította ki egyetlen élelmüket, a bambuszt - közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség.

- Lefler György -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában