Helyi közélet

2008.09.22. 12:23

KM-portré: Oláh Gábor

<p>Nyíregyháza, Buj - A forradalom leverése után Bécsbe menekült, azonban egy gyűjtőtáborban rádöbbent, nem hagyhatja magára szüleit.</p>

Bár már több évtizede Nyíregyházán él, mégis ezer szállal kötődik Buj községhez Oláh Gábor. Ahol tudja, segíti is a települést. Az ő és húga anyagi támogatásával készülhetett el az idei tanévnyitóra az új filagória az általános iskola udvarán.

Oláh Gábor 1929-ben született a községben, iparos családban. A helyi elemi iskola elvégzése után több középiskolában is tanult, végül 1952-ben érettségizett a nyíregyházi Közgazdasági Szakközépiskolában. Utána rövid ideig tanult Kijevben is, majd Debrecenben az orosz tanszéken folytatta tanulmányait egy évig. Aztán megint váltott, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen lett hallgató történelem szakon, ahol 1956-ban szerzett diplomát. Az októberi forradalom az egyetemi ezredben, Baján érte. A fiatalok százada Nagy Imrére tette le az esküt, a forradalom mellé állt. A forradalom leverése után Bécsbe menekült, azonban egy gyűjtőtáborban rádöbbent, nem hagyhatja magára szüleit. Hazajött, s Nyíregyházán helyezkedett el. Tanított ipari iskolában, majd ott lett kollégiumi igazgató, dolgozott általános iskolákban, s óraadó munkatárs volt a tanárképző főiskolán is.

Részt vett a pedagógus szakszervezet munkájában is. Mindig fontosnak érezte, hogy kiálljon a „kisemberért”, a kollégáiért. Kezdetben a pedagógus szakszervezet városi titkára volt, majd 25 éven keresztül a megyei titkári tisztséget töltötte be, innen is vonult nyugdíjba.

A nyugdíjas években sem töltötte ölbe tett kézzel az időt. Tizenöt évig részt vett a szociáldemokrata párt munkájában, majd megalapította a Szociáldemokrata Baráti Egyesületet. Konferenciákra jár, tagja több szervezetnek, egyesületnek, többek között a Magyarok Világszövetségének is. Éveken keresztül tárcaírója volt lapunknak, több száz ott megjelent írását kötetekben őrzi. Egyedül él, súlyosan beteg feleségét évekig ápolta. Büszke két gyermekére és négy unokájára. Tartja a kapcsolatot a Bujon élő rokonokkal is, s ha teheti, mindig részt vesz szülőfalujának rendezvényein, ünnepségein.

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában