Helyi közélet

2008.10.09. 18:25

Nem tűntek el a milliárdok a Nyíregyházi Főiskolán

<p>Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola 2006-os és 2007-es beszámolójával kapcsolatban elhangzott: azért nem fogadta el azokat a szaktárca, mert az intézmény számviteli rendszere nem volt megfelelő.</p>

A Nyíregyházi Főiskolát különböző tömegkommunikációs fórumokon hosszú hónapok óta nyugtalanító támadások érik, a Magyar Nemzet október 4-i számában és a lapunkban október 6-án megjelent cikkek nyomán indított szenátusi tanácskozás arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen típusú publikált anyagok láncolata mögött átgondolt, tudatos akarat állhat – többek között ezt tartalmazza az a közlemény, melyet dr. Jánosi Zoltán, az intézmény rektora csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján felolvasott.

A főiskola vezetése azért hívta össze a sajtó képviselőit, mert reagálni szeretett volna azokra az elmúlt hét végén napivilágot látott hírekre, melyek szerint az intézmény 2006-os és 2007-es pénzügyi beszámolóját az oktatási minisztérium nem fogadta el, s mely szerint a revizori jelentés közel négymilliárd forintos eltérést mutatott ki a közölt főiskolai adatok között. Dr. Jánosi Zoltán rektor elmondta: csütörtökön az intézmény Szenátusát és a Rektori Tanácsot is összehívták, s a megbeszéléseket követően fogalmazták meg a korábban említett közleményt. A Nyíregyházi Főiskola 2006-os és 2007-es beszámolójával kapcsolatban elhangzott: azért nem fogadta el azokat a szaktárca, mert a számviteli rendszerük nem volt megfelelő.

– Szoftverhiba történt, a gond kiküszöbölésére azonban az intézmény minden szükséges lépést megtett – mondta el a sajtótájékoztatón Hegedűs László, az intézmény gazdasági főigazgatója, aki hozzátette: az el nem fogadott beszámoló kapcsán semmilyen anyagi hátrány nem érte a főiskolát: intézkedési tervet kell készíteniük, és ezt meg is tették. A cikkben szereplő 3,9 milliárd forint nem hiányként mutatkozik, ez az összeg le van könyvelve – mondta. Dr. Balogh Árpád, a főiskola korábbi rektora a beruházás harmadik ütemének befejezése kapcsán hangsúlyozta: megvan rá a fedezet. A hőközpont megvételével ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy ellássák energiával az intézményt, sőt, értékesítenek is belőle. Mivel eddig vásárolták a hőenergiát, jelentős összeget tudnak majd megtakarítani, lesz tehát forrás a munkálatok elvégzésére.

Kapcsolódó cikkek:

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában