Helyi közélet

2008.10.18. 13:32

Villanyóra-leolvasónak adták ki magukat a tolvajok Mátészalkán

<p>Mátészalka - Villanyóra-leolvasónak adták ki magukat és így jutottak be egy idős asszony házába trükkös tolvajok Mátészalkán. A csalók végül félmillió forintot zsákmányoltak.</p>

A 69 éves asszonyhoz pénteken napközben csengetett be két férfi azzal az ürüggyel, hogy az áramszolgáltató munkatársai: a villanyórát jöttek leolvasni és korábbi túlfizetés miatt visszaadnának 3600 forintot. A nő először nem akarta beengedni a párost, miután azonban mutattak egy fénykép nélküli igazolványt, mégis ajtót nyitott.

A két férfi elővetette a tulajdonossal a pénzét úgy, hogy egy húszezrest akartak felváltatni, majd amikor már szem előtt volt a készpénz, elterelték a figyelmét. Arra kérték, hogy kapcsolja ki a tévét, ennyi idő pedig elég volt arra, félmillió forintját elvegyék és eltűnjenek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség a hasonló trükkös lopások megelőzése érdekében arra kéri főként az időseket, hogy ne engedjenek be lakásukba idegeneket, és lehetőleg ne tartsanak otthon nagyobb összeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában