„Lacika szépen fingzik!”

Vonaton utazva rengeteg sztorival gazdagodhat az ember, így talán nem meglepő, hogy a témául szolgáló eset is egy vasúti kocsiban történt. Egyedül üldögéltem egy fülkében, amikor népes család nyitott be az ajtón. Se puszi, se pá alapon huppantak a műbőr ülésre és szinte azonnal hangos diskurzusba kezdtek. Nem vagyok egy túlzottan lírai alkat, így nem vettem zokon, hogy elmaradt a szokásos kérdés – „Elnézést, van még egy szabad hely?”

A család már az első ránézésre is eltért az átlagtól, a négyéves forma gyermek például, játék pisztolyával folyamatosan a vele szemben ülő „bácsi” felé csattogatott – vagyis felém. Az anyuka egyszer elbődült, ugyan, hogy – „Maradjál már te fijú!”, de a rendreutasítás ebben gyakorlatilag ki is merült. Az apuka mobiltelefonjával szöszmötölt, egyszer-egyszer „felcsendült” egy mulatós zeneszám néhány szólama – talán csengőhangot váltott.

Egy másik gyerek a nagymama mellett üldögélt, akinek olyan szintű orrfolyása volt, hogy azt bizony még egy nyálcsorgatós Alien is megirigyelt volna. Én csöndben lapítottam a sarokban, és nem győztem váltogatni a tekintetem, olyannyira megtöltötte a család a kocsit.

A nagy zsongást egyszer csak egy irdatlan „reccsentés” szakította félbe, a nagymama mellett üldögélő gyerek ugyanis szellentett egyet. A hirtelen keletkezett csöndet a kibukó, harsány röhögés váltotta fel. Én valahogy nem tudtam becsatlakozni a nagy kacaj-áriába, fapofával figyeltem a fejleményeket. Az anyuka egyszer csak felkapta a kis „pukis” gyermeket, és a fenekét puszilgatva odaszólt a másik csemetének – „Látod, Lacika milyen szépen fingzik?”

Jól láthatóan nem csináltak különösebb ügyet abból, hogy én is a fülkében ülök, és a jól sikerült „alkotás” már-már a szememet csípte. A fingás minden bizonnyal a családon belül valamilyen belső kohéziós erővel bírt, amely elismerésre, sőt kiváltságokkal ruházhatta fel az „elkövetőt”.

Lehetne persze, most arról értekezni, hogy az emésztéssel járó „gázfelszabadulás” mindenkinél előfordul, de talán abban egyet érthetünk, hogy a legtöbb helyen ezért nem szokás dicséretet osztogatni.

 Kapcsolódó írások:

-M. István-