Papagáj vagy gyászmadár

Először szeretnék néhány szót ejteni a színpompás cicababákról, akiket bársonyos csokoládébarnára aszalt a szolárium, a hidrogénezéstől pedig olyan a hajuk, mint egy szabályos rendbe fésült szénakazal. Általában ezek a lányok azok, akik a legújabb divathóbortok jegyeit a leghamarabb magukon szokták viselni, és szintén ők azok, akik a sárga pólóhoz zöld nadrágot, és lila kabátkát képesek magukra aggatni. A kabátnak nevezett anyagdarab mellesleg csak jókora jóindulattal nevezhető kabátnak, mivel a kabátok szinte minden tulajdonságát mellőzi. Se nem meleg, se nem véd, és különösen a derék és mell tájékon érhető tetten némi anyagspórolás. Ez természetesen annak köszönhető, hogy ezek a lányok kimondottan szeretik, ha a cicijüket és a derekukat éri a hideg téli szellő. Na, jó talán mégsem önsanyargatásból, hanem a férfi társadalom felé hirdetett „odaadást” hivatott szimbolizálni a falatnyi ruhadarab.

A harsány színű ruhadarabok királynőjeként vagy stílszerűen pillangójaként a „lotyópiros” színt tudnám említeni, amely a Szovjetunió zászlajától megkezdve, a munkásmozgalmak örök színeként befutva, ma már egészen más jelentéstartalommal bír. Annak ellenére, hogy úgy hírlik, hogy a piros szín ingerli a bikákat - megdőlni látszik, de elmondható, hogy az emberi faj hímjeire, „bikáira” mégis fölöttébb érdekes hatást képes gyakorolni. Nyilván idehaza is sok lány ismeri piros szín bikákra gyakorolt hatását, így emelt fővel hordják a combközépig érő piros csizmát, szintén piros miniruhácskával. Gyanítom, ilyen „jelenséget” látva nem csak én fejemben rajzolódik ki az „eszményi k*urva” képe, elvégre a hollywoodi mozifilmekben is a hosszú csizmás, miniszoknyás spinék foglalkozása sem kérdéses.

A másik véglet a nagyon sötét, nagyon komor színekbe öltöző tinédzser, aki azzal akar kitűnni a tömegből, hogy kerüli a harsány színeket, a megszokott zenei irányzatokat. Ezek a fiatalok saját felfogásuk szerint azáltal válnak egyéniségekké, hogy igyekeznek a divatirányzatok szabványosításával szembe menni. Az ilyen felfogás akkor feneklik meg, amikor a „gyászmadár” tini maga körül csak hozzá hasonló „gyászhuszárokkal” kezdi magát körülvenni, így a nagy egyéniségkeresés közepette észreveszik, hogy ők sem tartoznak másba, mint egy jól körülhatárolható stílusirányzatba, amelynek ugyanúgy megvan a tömeges jellege, mint bármely más divatirányzatnak. Innen nézve a nagy „egyéniségek” is beállnak a sorba és elkezdik egymást majmolni, a fene nagy eszmékből pedig, nem marad más, mint a nagy büdös semmi!

Kapcsolódó cikkek:
· Az Ön gyereke nem akar meghalni?
· Orrba-szájba, fülbe-mellbe   
· Bugyivillantók: tanga a divat

-M. István-