„Nyíregyházán lettem színész”

Játszott Shakespeare-t –

Ahogy tetszik, Othello,

Tévedések

vígjátéka, Szeget

szeggel, Szentivánéji

álom –, nem kerülték el a

nagy orosz írók – Ványa

bácsi, Revizor,

Ördögök –, lubickolt

vígjátékokban –

Család ellen nincs orvosság,

A miniszter félrelép, Csak

semmi szexet kérem, angolok vagyunk

–, színpadra lépett zenés

darabokban – Csárdás

királynő, Mágnás

Miska, Charlie nénje –

és persze voltak

emberpróbáló, súlyos

szerepek – Amalfi hercegnő,

Peer Gynt, Száz év

magány – ez nagyon röviden

Horváth László

Attila színpadi életrajza.

A Móricz Zsigmond Színház

művészét március 15.

alkalmából Jászai

Mari-díjjal tüntették ki, az

elismerés kapcsán

elevenítettük fel az elmúlt

évtizedeket.

Nem elírás, valóban

évtizedekről van szó, hiszen 23

éve érkezett

Nyíregyházára

Szolnokról, ahol stúdiózott, de

azt mondja, színésszé a

Móricz Zsigmond

Színházban vált.

– Itt kezdtem el komoly szerepeket kapni, s

bár akkoriban 7–8 év után a

színészek váltottak,

én maradtam. Fontos darabokban fontos szerepeket

játszhattam el, a

vígjátékoktól a

drámákig, s boldoggá tesz, hogy a

színházirodalom ilyen széles

skáláján mozoghatok.

Végletes szerepek például az

Amalfi hercegnő gyilkos bíborosa

és az Őrült nők

ketrecének Zazája, melyekhez komoly

élettapasztalat és szakmai tapasztalat

kell, melyek szinten tartják a

színészi

készenlétet, s melyeket nem lehet

rutinból eljátszani.

Horváth László

Attila önkritikus művész, aki

elismeri, hogy makacs ember, de szerinte ez a

szakmájában pozitív

tulajdonság, azt is belátja, hogy a

rendezést nem neki találták ki

– „színészként

rengeteg ötletem van egy-egy darab kapcsán,

ám rendezőként semmi sem jutott az

eszembe”–, s meghallja a kritikát.

– Minden vélemény hat rám,

legyen ez pozitív vagy negatív,

bár tudom, ezek része felületes

vélemény. A nyíregyházi

közönség szerencsére kritikus,

elfogadóak és érzékenyek, s

nyitottak az újra. Mint ahogyan én is: ha

oka és értelme van, elfogadom a

hagyományos színház kereteit

feszegető megoldásokat. Nincsenek

bebetonozott szemléletek, ha egy darab az

életünkről szól, ha azt

tükrözi, de ezt egy erősebb

koncepció mentén teszi, ám

legyen.

A Jászai Mari-díjról

szólva Horváth

László Attila azt mondja,

jóleső érzés, de nem ez

határoz meg mindent, szerinte azon túl,

hogy elismerték a munkáját, azt is

jelzi, hogy figyelnek a színház

társulatára.

– A társulat egy erkölcsi

kategória, tagjainak nemcsak szakmailag, de

morálisan is folyamatosan a csúcson kell

lenniük – véli, s hozzáteszi:

a Móricz Zsigmond Színház

művészei nemcsak tisztelik, de szeretik is

egymást, ezt pedig a nézők is

érzékelik.

– Ez egy híres színház lett,

s nem egy a vidéki teátrumok

közül – mondja, s büszkén

említi, hogy budapesti bérleteseik is

vannak. – Az, hogy figyelnek ránk, hogy

szeretnek bennünket, s hogy a városnak

és a megyének is fontos, hogy egy

jól működő, színvonalas

előadásokat színpadra

állító társulata legyen,

bennünket is büszkeséggel tölt el

– hangsúlyozza Horváth

László Attila, aki imád

színházba járni akkor is, amikor

nem lép színpadra, aki komoly

elvárásokat fogalmaz meg magával

szemben, aki – a felesége szerint –

nagyon magasra teszi a lécet, s aki minden

bizonnyal ennek is köszönheti, hogy

március 14. óta Jászai

Mari-díjas színész.

- Száraz Ancsa -