2009.03.20. 13:15
Fenyegették, majd bezúzták az ablakát Rakamazon!

Rakamaz - Rakamazon ismét forrnak az indulatok,
miután a helyi általános iskola
igazgatóhelyettes-nőjét
először megfenyegették, majd háza
ablakát idegenek kővel zúzták be.

Lengyel Lászlóné,
az iskola igazgatóhelyettese portálunknak
elmondta: - Múlt hét hétfőn
az iskolában felkeresett egy
feldühödött szülő,
aki azzal állt elém, hogy menjek fel a
polgármester úrhoz és rossz idegi
állapotomra hivatkozva mondjak fel,
máskülönben többé
garantáltan nem fogom átlépni az
iskola küszöbét. Mindezt egy
mondvacsinált indokkal tette, mivel azon a napon
nyílt napot tartottunk az
iskolában, amely kapcsán a
szülő kitalálta, hogy én
kitiltottam az iskolából.
A zsarolásnak természetesen nem
tettem eleget, így még aznap a
férjemet is megállították
az utcán és őt is
megfenyegették azzal, hogy a
vagyontárgyaink fogják bánni, ha
tovább szívóskodunk. Ekkor
konkrétan a házunkra utaltak. Mivel ennek
sem tettünk eleget, szombaton fél
hét körül négy darab
kővel dobálták meg a
házunkat. Kettő a bejárati
ajtót zúzta be, kettő pedig a
ház oldalát rongálta meg.
Ez kedden este újra
megismétlődött - tizenegy óra
tíz perckor arra riadtunk fel, hogy két
kővel betörték az ablakunkat.
Mondanom sem kell, nagyon
megrémültünk, a három és
fél éves gyermekünk nem tudom,
miként fogja kiheverni azt a traumát,
amelyet a két támadás
alatt átélt – tette hozzá a
könnyeivel küszködő
édesanya.
Most csak abban bízhatunk, hogy a
feljelentésünk után a
rendőrség
segítségünkre lesz ez ügyben,
illetve a lakosság is összefog, hogy ez ne
ismétlődjön meg.
Fülöp Gergely rendőr
százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
Rendőr-főkapitányság
szóvivője portálunk
kérdésére elmondta -
Valóban érkezett arról
bejelentés, hogy kedden este idegenek
megdobáltak Rakamazon egy
lakóházat. A Nyíregyházi
Rendőrkapitányság Rakamazi
Rendőrőrse rongálás miatt
indított eljárást ismeretlen
tettes ellen. Természetesen mindkét
dobálás körülményeit
vizsgáljuk. A sértett által a
Szabolcs Online-nak a korábbi
fenyegetésről tett
tájékoztatása kapcsán
elmondható, hogy a
rendőrség vizsgálja, hogy
van-e összefüggés az esetek
között.
Rakamaz: Polgármester vagy
Rakamaz szembeszáll az
Megütötte a gyereket a
feldühödött anya Rakamazon
-M. István-