Helyi közélet

2009.03.02. 11:08

Pap is büszke a szépségre

<p>Pap - Maximovits Anett lett az els&#337; udvarh&#246;lgy a<br /> Miss Alpok Adria sz&#233;ps&#233;gversenyen.</p>

Szép sikert ért el Maximovits

Anett. A Miss Alpok Adria

szépségverseny nemzetközi

döntőjén a magyarországi

finálé első helyezettjeként

vett részt, ahol a szlovén Tara

Zupancic mögött

másodikként zárt.

– Úgy gratuláltak nekem,

mintha első lettem volna. Jólesett a sok

elismerő szó, nem is a

díjak, hanem a presztízs miatt

értékes az, amit elértem –

mondta Anett, akit hétfőn

Nyíregyházán

értünk utol. A szombati verseny

után síeléssel töltötte

a vasárnapot, ily módon pihente ki a

verseny fáradalmait. –

Tizenkilencen indultunk el, angolul

kommunikáltunk, összességében

profi módon megszervezték az

estét. Nem csak az eredmény

miatt marad emlékezetes, külföldi

divatcégek és

modellügynökségek

hívtak meg különböző

katalógus-fotózásra.

Édesapja Pap polgármestere,

természetesen ő és a család

tagjai is ott voltak a budapesti

finálén. Náluk

természetesen maximálisan

Anett az első, de a zsüri

döntésével szemben, a Vam Design

Center közönsége is a 21

esztendős magyar hölgyet látta a

legszebbnek, aki a Miss Alpok Adria első

udvarhölgyeként immár

teljes mellszélességgel az

államvizsgájára

készül.

Kapcsolódó cikkek:

Alpokot és az Adriát is

  • 2004-ben nap szépe volt a

  • SZON-on: nézze meg a képeket!

  • Szépséges karibi

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában