Helyi közélet

2009.06.28. 16:42

A sepsiszentgyörgyi színházé a fesztivál fődíja

Kisvárda - Az elmúlt tíz nap alatt,
huszonöt társulat (romániai, szerbiai,
szlovákiai, ukrajnai és haza), mintegy
negyven előadását láthatta a
zsűri és a közönség az I.
Magyar Színházak Kisvárdai
Fesztiválján, mely a sorrendben a XXI.
Fesztivál volt.

A fesztivál június 27-én,

szombaton este a Várszínpadon az

ünnepélyes

díjátadással ért

véget. Ugyan az időjárás nem

igazán fogadta kegyeibe ezt a fesztivált,

a közönség és a

színházi szakma egyaránt

megtalálhatta a neki tetsző

előadásokat – mondta

tájékoztatójában

Nyakó Béla a Kisvárdai

Várszínház és

Művészetek Házának

igazgatója.

A záróünnepségen

Nagyné Varga Melinda, az

Oktatási és Kulturális

Minisztérium Művészeti

Főosztályának vezetője

köszöntötte a megjelenteket. A szakmai

zsűri nevében, Lendvai

Zoltán rendező foglalta össze

tapasztalataikat az idei fesztivállal

kapcsolatban. A város polgármestere,

Dr. Oláh Albert, arendezvényt záró ünnepi

köszöntőjét

követően, a Fesztivál díjak

átadása zárta a XXI.

Fesztivál programját.

A Magyar Színházak XXI.

Kisvárdai Fesztiváljának

díjai:

Az Oktatási és Kulturális

Minisztérium több évtizedes

kiemelkedő színészi

munkájáért

Életmű-díjat

adományozott, a marosvásárhelyi

Nemzeti Színház Tompa Miklós

Társulata tagjának, Farkas

Ibolya

színművésznőnek.

Az Oktatási és Kulturális

Minisztérium több évtizedes

kiemelkedő színészi

munkájáért

Életmű-díjat

adományozott a Szabadkai

Népszínház Magyar Társulata

tagjának, Kovács Frigyes

színművésznek.

Az Oktatási és Kulturális

Minisztérium fődíját a

zsűri döntése alapján a

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron

Színház: "A csoda"

című előadása kapja.

A Szülőföld Alap

díját a szakmai zsűri

döntése alapján megosztva kapta a

Szabadkai Népszínház Magyar

Társulata: "A Gézagyerek"

című előadás

bemutatásáért, valamint az

Újvidéki Színház a

"Hét nap a világ"

című előadás

bemutatásáért.

A Kisvárdai Várszínház

és Művészetek Háza

által "A legjobb szórakoztató

előadásért" díjat a

szakmai zsűri döntése alapján a

kassai Thália Színház:

"Cyrano de Bergerac" című

előadása kapta.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Közgyűlés díját a

sepsiszentgyörgyi M Stúdió:

"Romeó és Júlia"

című előadása kapta.
Kisvárda város díját

a szakmai zsűri döntése alapján

a Szabadkai Kosztolányi Dezső

Színház: "Terápia"

című előadása kapta.

A Thália Színház

különdíjat ajánlott fel,

amely egy budapesti vendégjátékra

szól. A szakmai zsűri döntése

alapján a

Thália-különdíjat a

temesvári Csiky Gergely Színház

társulata kapta az: "Amor Omnia"

című előadásért.
Kisvárda város

közönségdíját a

közönség zsűri

döntése alapján a kassai

Thália Színház: "Cyrano de

Bergerac" című előadása

nyerte el.

A fesztivál

különdíjátKurkó Árpád, a Hargita

Gyöngye tulajdonosa ajánlotta fel, mely

mellé a díjazott megkapja Botár

László festőművész

alkotását is. A

különdíjat a zsűri

döntése alapján a

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron

Színház: "A csoda"

című előadásban nyújtott

alakításáért Nemes

Levente színművész vehette

át.

A legígéretesebb fiatal

színész számára

alapított Teplánszky

Kati-díjat a szakmai zsűri

döntése alapján az

Újvidéki Színház:

Hét nap a világ

című előadásban nyújtott

alakításáért Elor

Emina színművésznő

vehette át.

A Kisvárdai Várszínház

és Művészetek Háza és

Gyenes István vállalkozó

által felajánlott díjat a

szakmai zsűri döntése alapján

az Újvidéki Művészeti

Akadémia és az Újvidéki

Színház produkciója, a

Tavasz című

előadás nyerte el.

A Duna Televízió

különdíját -

portréfilm a Duna TV Kézjegy

című sorozatában - a szakmai

zsűri döntése alapján a

marosvásárhelyi Nemzeti

Színház Tompa Miklós

Társulata: Hullámzó

vőlegény című

előadásában nyújtott

alakításáért

Győrffy András

színművész kapta.

A Kisvárdai

Várszínház és

Művészetek Házánakdíjai:

A szakmai zsűri döntése alapján

a marosvásárhelyi Nemzeti

Színház Tompa Miklós

Társulata: Hullámzó

vőlegény című

előadásának

zenéjéért és

koreográfiájáért

Könczei Árpád kapta.

A "Legjobb férfi főszereplő"

díját a szakmai zsűri

döntése alapján a Szabadkai

Népszínház Magyar

Társulata: A Gézagyerek

című előadásban nyújtott

alakításáért

Pálfi Ervin kapta.

A "Legjobb női főszereplő"

díját a zsűri döntése

alapján a Szabadkai

Népszínház Magyar

Társulata: A Gézagyerek

című előadásában

nyújtott

alakításáért Vicei

Natália nyerte el.

A "Legjobb férfi mellékszereplő"

díját a szakmai zsűri

döntése alapján a

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron

Színház A csoda című

előadásában nyújtott

alakításáért Váta

Loránd, valamint, a

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron

Színház: A csoda című

előadásban nyújtott

alakításáért

Pálffy Tibor kapta.

A Kisvárdai Várszínház

és Művészetek Háza

által felajánlott díjat a szakmai

zsűri döntése alapján a

szabadkai Népszínház Magyar

Társulata: A Gézagyerek

című előadás színpadi

terének

kialakításáért

Sárkány Sándor tervező

nyerte el.

A közönség zsűri két

különdíjat ajánlott fel:

- B. Fülöp Erzsébet

színművésznő

részére a marosvásárhelyi

Nemzeti Színház Tompa Miklós

Társulata: Hullámzó

vőlegény című

előadásban "Teréz, öreg

leány" szerepében nyújtott

alakításáért,

- Tóth Tibor

színművész részére a

komáromi Jókai Színház:

Énekes madár című

előadásában "Bakk Lukács"

szerepében nyújtott

alakításáért.

A Fiatalok Kisvárdáért Szervezete,

(FIKISZ) "Őstehetség" néven

díjat alapított és ajánlott

fel a Magyar Színházak XXI.

Kisvárdai Fesztiválján. A

díj mellé a díjazott megkapja

Hlavács Viktor iparművész

alkotását is. A díjat a

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron

Színház: A csoda című

előadásában nyújtott

alakításáért Nagy

Alfréd színművész nyerte

el.

Dr. Oláh Albert, Kisvárda város

polgármesterének díját a

marosvásárhelyi Nemzeti

Színház Tompa Miklós

Társulat Hullámzó

vőlegény című

előadásában nyújtott

alakításáért B.

Fülöp Erzsébet vehette át.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában