2009.06.23. 15:33
Bozótharcosként küzd a polgármester Újfehértón
<p>Újfehértó - Vannak olyan<br /> takarékossági intézkedések,<br /> amelyekről egy személyben dönthet a<br /> város vezetője.</p>
Csőd közeli helyzetben
Újfehértó –
hangzott el a napokban azon a
sajtótájékoztatón, amelyet
Nagy Sándor, az
újfehértói
önkormányzat MSZP-s
képviselője, s egyben a
pénzügyi bizottság elnöke
tartott. Kedden sikerült utolérnünk
Tóth András
polgármestert is, aki a következőket
mondta érdeklődésünkre az
üggyel kapcsolatban:
– Előre szoktam gondolkodni, főleg hogy
sok a figyelmeztető jel: az
áfaemelés miatt 40 millió
forinttal megnőtt a fejlesztési
kiadásunk, jövőre a kormány 120
milliárd forintos önkormányzati
megvonást tervez. Erre időben fel kell
készülni, döntések kellenek,
hogy ne legyen csődhelyzet, az
újfehértói
képviselő-testület azonban halogatja
az érdemi döntést. A
koalíció nem képes vezetni a
várost. Azt mondtam, elmegyek
szabadságra, három évig úgy
sem voltam, mutassátok meg, mit tudtok
csinálni. Három napig semmi sem
történt, a negyedik nap visszajöttem,
s két polgármestertől megvontam a
döntési jogkört.
Vannak olyan takarékossági
intézkedések, amelyeket
polgármesteri
hatáskörömből meghozhatok.
Bozótharcosként küzdök
a város érdekében. MInt
máshol, természetesen nálunk is
vannak átmeneti finanszírozási
nehézségek, de remélem,
szeptemberre normalizálódik a helyzet. A
pénzügyi gond a megkezdett
beruházásokat nem befolyásolja.
Hadd mondjam el azt is, hogy most kevesebb a ki nem
fizetett szállítási
állomány, mint volt 2006-ban Nagy
Sándor polgármestersége
idején. Valótlanságokat
állított, az önkormányzat
jó hírnevének
megsértése miatt jogi úton
eljárást indítunk ellene és
a sajtótájékoztató
másik résztvevője, Demendi
László ellen.
A csőd közelében
Újfehértó
legfrissebb hírei ITT!
- M. Magyar László -