Hívatlan vendégek

Sosem láttam még meglett

férfiembert úgy sírni, mint azt a

hatvanas évei derekán járó

bácsit két éve, ott, azon a

Kabalás melletti kis tanyán.

Dühében és

elkeseredettségében folytak könnyei.

Vaskos, kérges tenyerével

görcsösen markolta

ásóját, másik

kezével pedig körbemutatott

birtokán. – Betolakodók

jártak itt – mondta, – aljas

gazemberek, akik egyetlen éjszaka

elvitték és tönkretették

mindazt, amiért egész évben

dolgoztam! S valóban: a gyönyörű

krumpliknak csak hírmondója maradt a

földben, a kukoricát, a

káposztatáblát és a

gyümölcsfákat sem hagyták

érintetlenül a hívatlan

látogatók. Amit nem loptak

el, azt elpusztították. A gazdát

nem sok jóval vigasztalták a

szomszédok, s a rendőrök, s bár

sejtette, melyik veremben kellene keresni

munkája gyümölcseit, szólni nem

mert, attól félve, ő is ott

végezheti. Így pusztán csak

bánatát verte nagy dobra.

Pusztadoboson is félnek az emberek.

Féltik saját és szeretteik

életét, testi

épségét, kertjük és

otthonuk javait, értékeit. Az egykor

békésebb, csendesebb időket

látott kistelepülés

életébe éppoly hívatlan

vendégként érkezett a

rettegés – néhány

magatartásficamos, Egercsehiből

„száműzött”,

deviáns család által –, mint

kabalási gazduramhoz a

tolvajok. A dobosiak azonban

úgy döntöttek, nem hagyják

annyiban a dolgot, felveszik a kesztyűt.

Aláírásgyűjtésbe

kezdtek, kérve-követelve a gondokat

előidéző,

községüktől

fényévekre található

önkormányzattól a

problémás lakók

visszatelepítését. „Vissza a

feladónak!” – szól a

jelszavuk.

Ha javasolhatom, mindenképpen ajánlva

adják fel küldeményüket.

Biztos, ami biztos...

- Palicz István -