2009.06.10. 10:31
Érdemi segítséget kérnek és várnak

Nyíregyháza - Aki az elmút
hónapokban elveszette munkáját, az
örül, ha egyik napról a másikra
megél, a biztosítás
megkötésére már nem telik.

Az országban tudatosítani kell, hogy mi
is történt megyénk 33
településén. Bár a
körzetet nem lehet
kataszrófasújtott
területnek minősíteni, annak
ellenére súlyos kár érte
úgy az ingatlanokat, mint a
mezőgazdasági termelést. Mindezt
Seszták Oszkár, a megyei
közgyűlés elnöke mondta szerdai
sajtótájékoztatóján.
A közös fellépés, a
közös gondolkodás és
tenniakarás érdekében
csütörtök délelőttre
meghívta mind a 33 település
polgármesterét. Szólt arról
is, hogy a tragédia miatt ismét
szükség van társadalmi
összefogásra, amely szerencsére
már a vihar elvonulása után
kézzelfogható volt. Továbbo
szolidaritásra van azonban szükség,
ezért a megyei önkormányzat
számlát nyitott, amelyre
pénzadományokat utalhatnak
segíteni szándékozó
cégek, vállalkozások,
magánszemélyek. Jó
példával jár elől az
EMFESZ Kft., amely erre a
számlára 10 millió forintot utalt
át.
Czomba Sándor
országgyűlési képviselő
a kormány
hozzáállását vitatta a
kárenyhítéssel
kapcsolatban. Utalt arra, hogy a
kormányülés csak szerda
délután lesz, ennek ellenére a
tájékoztatón megosztotta
aggályait a média
képviselőivel. Az egyik felvetése az
volt, hogy amikor Bajnai Gordon
kormányfő hétfőn
Nyírbogdányba látogatott,
a találkozóra nem hívott meg
beregi polgármestert, de még csak
telefonhívást sem kaptak a
vidékfejlesztési
minisztériumból.
Felvetette azt a problémát is, hogy nem
kellően átgondolt az a javaslat, hogy az
önkormányzatok végezzék el a
kárenyhítési feladatokat.
Félő, hogy kormánytól leutalt
pénz nem lesz elegendő, s a lakosok az
önkormányzatokat fogják
hibáztatni. A lakásingatlanokra
megkötött biztosítások
50-60 százalékos
arányáról elmondta: aki az
elmút hónapokban elveszette
munkáját, az örül, ha egyik
napról a másikra megél, a
biztosítás megkötésére
már nem telik. Aggályát fejezte ki
a mezőgazdasági
kárenyhítéssel kapcsolatban is.
– Rendkívüli a helyzet,
rendkívüli intézkedés kell.
Éppen ezért konkrét, azonnali,
érdemi segítséget
kérünk és várunk –
fejezte be Czomba Sándor.