2009.06.26. 07:14
Összefogtak a szomszédvárak

Ibrány, Nagyhalász - A fejlesztések
tekintetében külön sikernek
tekinthető a két szomszédvár,
Ibrány és Nagyhalász
összefogása, melynek
eredményeképpen több közös
pályázat is szoros
együttműködésben került
benyújtásra.

– Az elmúlt három esztendőben
az ibrányi önkormányzat
céltudatos fejlesztési politikát
folytatott, amely meghozta eredményét. Ez
többek között abban is
megnyilvánul, hogy több európai
uniós, illetve hazai
forrásból támogatott
pályázatunk pozitív
elbírálásban
részesült, amelynek
eredményeképpen mára már
számos beruházás
megvalósítása elkezdődhetett.
Arról is örömmel adok
tájékoztatást, hogy ahol
még nem látszanak az
építés nyomai, a
megvalósítás
előkészítése ott is jó
ütemben halad, s ennek eredményei 2009
őszén már látszani is fognak
– mondta el
érdeklődésünkre
Berencsi Béla,
Ibrány város
polgármestere.
– A fejlesztések tekintetében
külön sikernek tekinthető, és
rendkívüli jelentőségű
számunkra a két
szomszédvár, Ibrány
és Nagyhalász
összefogása, melynek
eredményeképpen több közös
pályázat is szoros
együttműködésben került
benyújtásra, és kerül
megvalósításra. Mindezek
közül is a legjelentősebb, és a
lakosság számára leginkább
fontossággal bíró az
Ibrány- Nagyhalászi
Kistérségi Járóbeteg
Szakellátó Központ
(kiskórház) kialakítása,
amelynek megvalósításában
12 önkormányzat vesz részt. A
beruházás nagymértékben
javíthatja az érintett
településeken élők
egészségügyi ellátási
feltételeit.
Az Ibrány és
Nagyhalász közé
létesülő, több, mint egy 1
milliárd Ft összegben
megépítendő
szakellátóban több mint 16
szakellátást
(belgyógyászat, kardiológia,
gasztroenterológia, endokrinológia,
sebészet,
szülészet-nőgyógyászat,
fül-orr-gégészet, szemészet,
neurológia, pszichiátria,
urológia, reumatológia, ortopédia,
tüdőgyógyászat,
gyermekgyógyászat,
bőrgyógyászat), és több
kiegészítő ellátást
(röntgen-, ultrahang, labordiagnosztika,
fizioterápia, gyógytorna) is
igénybe vehetnek a lakosok. A
beruházás megindítása
elől minden akadály elhárult, az
egészsgügyi intézmény
beüzemelése 2010 júliusára
várható.
– Mindezeken túl a közös
fejlesztések közül kedvező
elbírálásban részesült
a közösségi közlekedés
fejlesztésére irányuló
pályázatunk, amelynek
keretén belül a két
település biztonságos
autóbusz közlekedési
feltételeinek javításán
túl, a járóbeteg
szakellátó központ mellett
kultúrált körülmények
között létesülő fedett
autóbuszváró
kialakítása is támogatást
kapott. Szintén eredményként
számolok be az Ibrány és
Nagyhalász belterületi
vízrendezésének
javítása című
projektünkről, amely jelentős
fejlesztést indukál mindkét
település belvízelvezető-
rendszer kiépítettsége és
állapota tekintetében. Az említett
beruházás mindkét
település súlyos gondját
kezeli. A beruházás
megvalósításának
előkészületi munkálatai
jó ütemben haladnak.
A közös beruházásokon
túl sikeresen pályáztunk
komplex akadálymentesítésre, egy
kisvárosi rehabilitációs
programmal egybeöltve. A fejlesztés
keretein belül a polgármesteri hivatal
komplex
akadálymentesítésére,
illetve az épület
bővítésére kerül sor,
mindemellett a város főútja mellett
meglévő, rossz állapotú
járda díszburkolattal kerül
kiváltásra. A felsorolt
eredményeink mellett persze, a többi
önkormányzathoz hasonlóan mi is
súlyos gondokkal küzdünk a
gazdálkodás, és kiemelten a
finanszírozás terén. A mai
pénzügyi és gazdasági
helyzetben nagyon nehéz banki forrásokhoz
jutni, amellyel szinte mi is nap mint nap
szembesülünk. Ezért
rendkívül nehéz feladatot jelent a
folyamatos finanszírozásához
szükséges forrásoknak a
biztosítása, annak ellenére, hogy
az önkormányzat
eladósodottsági mutatói
kedvezőek – fejezte be a város
vezetője.
megyei híreink: Megyénk
történéséiről Ön
sem maradhat le! Kövesse figyelemmel naponta
megyénk eseményeit.
kézből: Balesetet látott
útközben? Szeretné tudni, milyen
bűncselekményeket követtek el
megyénkben? Itt a helye!
minden mennyiségben: Országos
és helyi hírek a sport
világából.
Nyíregyházán - avagy mi
épül a
venné Biri „kincsét”
Szabolcs-Szatmár-Beregben?
megye legfrissebb hírei itt
- M. Magyar László -