Történelmi lecke

Megtanultam, ahogy illik, sőt, meg is szerettem,

így a gimnázium első két

éve speciális nyelvi tagozaton

ért, heti nyolc orosz órával

fűszerezve. Kis túlzással azt is

mondhatnám, hogy többet

beszéltünk oroszul, mint

magyarul, de meg is lett az eredménye:

a második év után mindannyian

nyelvvizsgával vonultunk

vakációzni.

Ám a történetnek itt vége is

szakad, hiszen 1990-et írtunk, az

iskola vezetése pedig úgy

döntött, ebben az országban senkinek

nem lesz többé szüksége az

orosz nyelvre, így a tagozat

megszűnt, a felszabaduló

óráinkban pedig választhattunk

valami mást. Én például

magyart és franciát, de

az utóbbit inkább csak

muszájból.

Hát, a hozzáállásom meg is

látszott a tudásomon, úgy

múlt el a többévnyi tanulás,

hogy a köszönöm-ön és a

szia-n kívül más nem is igen jut

eszembe. Jóval később az

angolt viszont kedvtelésből

kezdtem, a biztos alapok pedig mára sem koptak

meg, és ez nagyrészt annak

köszönhető, hogy olyan tanáraim

voltak, akikhez élmény volt

órára járni.

A nyelvtudás tehát kettőn

áll, a pedagógus önmagában

ehhez kevés, mint ahogy a tudásra

szomjazó diák sem boldogul egyedül.

Külföldön a nyelvtudás

aranyat ér, itthon munkahelyet nem nagyon

találni nélküle, és

bár az angollal jól elboldogulok

bárhol a világon, máig

sajnálom, hogy az orosz tanulást

abbahagytuk. Pontosabban hogy a történelem

abbahagyatta velünk.

• Nyelvvizsgára

vágyó diplomák

Önnek van

nyelvvizsgája?

diploma

létfontosságú a

nyelvvizsga

nyelvtudásunk?

nyelvvizsga? 

- Száraz Ancsa -