Helyi közélet

2009.11.13. 13:41

Újabb ősállati csont a Tiszából

<p>Tiszadada - Hatalmas mamut koponyacsont jelenti az<br /> &#250;jabb l&#225;tv&#225;nyoss&#225;got<br /> Tiszadad&#225;n.</p>

Még nem múlt el úgy november, az

elmúlt három évben, hogy ne

került volna elő, egy-egy

szenzációs őslelet, a

Tisza folyóból

Tiszadadánál. 2007-ben egy

10.000 éves mamut singcsontja, 2008-ban

őstulok állkapocs, a napokban

pedig, egy nagytestű növényevő

állat, az évezredekkel ezelőtt

kihalt gyapjas mamut

koponyájának egy jelentősebb darabja

akadt meg egy halászhálóban. A

vizsgálatok alapján egy a ma

élő elefánttól

többszörösen nagyobb, ősi

növényevő állat

koponyájának hátsó

részéről van szó.

Először a közösségi

ház helytörténeti

gyűjteményében, majd a helyi iskola

biológia szertárában

kerestünk méretben hozzáillő

csontot, de nem jutottunk eredményre. Ezt

követően a Debreceni Egyetem

Ásvány-és Földtani

Tanszékén megtekintettünk egy

kifejlett ősbölény és egy

őstulok koponyát. Mindkét

koponyán lényegesen kisebb volt az

öreglyuk – a gerincvelőt

befogadó, tarkórészen

található nyílás –

mérete, mint a tiszadadai csonton.

További segítséget

kértünk a pontos faj és kor

meghatározáshoz a Magyar

Természettudományi Múzeum

Őslénytani és Földtani

Tárától, ahonnan

megerősítették

sejtésünket, hogy mamutcsontról van

szó. A csont

meghatározásában a Magyar

Természettudományi Múzeum 

munkatársától, Gasparik

Mihály

főmuzeológustól, a

Gerinces Gyűjtemény

kurátorától kaptunk szakmai

segítséget.

Csak a méretkülönbség

végett érdemes megemlíteni, hogy

míg egy kifejlett szarvasmarha

öreglyukába egy, az őstulokéba

2, s az ősbölény

koponyájába 3 ujj fér bele, addig

a mamutcsonton található

öreglyukba egy felnőtt ember csuklója

is könnyedén belefér. A nem

mindennapi látványosság

Tiszadadán a közösségi

ház helytörténeti

gyűjteményében tekinthető meg

– tájékoztatta lapunkat

Ifj.Kovács Géza a

közösségi ház vezetője.

Kapcsolódó cikkek:

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában